World Rowing Masters Regatta 2019

2019.09.11. 21:11

Jó hangulatú verseny minden korosztályban

A World Rowing Masters Regatta 2019 elnevezésű világbajnokságon nagyszerű időjárási körülmények között feszültek egymásnak az evezőverseny résztvevői.

Dévai Nándor Csaba

Ismét nyilvánvalóvá vált, hogy a sport szeretete kortalan Fotó: FG

A hétfői és keddi gyakorlónapokat követően szerdán már élesben zajlottak a versenyek a Velencei-tavon, ahol közel 4 ezer versenyzőt és több mint 700 futamot tekinthetnek meg a kilátogatók egészen vasárnapig. Deák Csaba, a házigazda VVSI-t működtető Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője – és a szervezőbizottság tagja – elmondta, a környék imázsépítése szempontjából sem utolsó a számos külföldi versenyzőt Magyarországra csalogató nagyszabású esemény.

– A rengeteg versenyző nagyon komoly kihívások elé állította a szervezőket, de büszkén mondhatom, hogy a mai nap bebizonyította: minden szervező és segítő jelesre vizsgázott. Számos olyan sportoló érkezett, aki 23 évvel ezelőtt, amikor legutóbb ezt az eseményt itt szervezték, szintén itt volt, de a vendégek nagy része még nem járt a Velencei-tónál, úgyhogy mind a tó, mind Székesfehérvár kincseit ezen a héten fogják felfedezni.

Ismét nyilvánvalóvá vált, hogy a sport szeretete kortalan Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A klubimázs növelése mellett fontos szempont volt, hogy egy világbajnokság rendezőjeként infrastrukturálisan is fejlődni tudjunk, és ez sikerült is, elég csak a megújult céltoronyra vagy a lelátóra gondolni. A jövő héten a Magyar Evezős Országos Bajnokság kerül itt megrendezésre, majd ezzel zárul a versenyszezon. A távoli jövőben minél több nemzetközi versenyt szeretnénk itt tartani – ilyen volt idén az Olimpiai Reménységek Versenye is –, mind evezés, mind kajak-kenu sportban.

Pignitzky Borbála, a Magyar Evezős Szövetség főtitkára a verseny sportértékén túl kiemelte, ez egy jó hangulatú összejövetel is egyben, ahol a nemzetközi evezőscsalád tagjai találkozhatnak egymással, és amit senki sem hagyna ki szívesen.

Masters világbajnokság lévén csak 27 éven felüliek jelentkezhettek a viadalra, és egészen a 80 éves és afölötti korosztály is képviselteti magát, összesen tizenhárom korcsoportba osztva. Az indulók között volt olyan, aki a tavalyi évben még felnőttvilágbajnoki aranyéremmel gazdagodott, úgyhogy a fiatalabb korosztályok versenyei rendre kemény küzdelmet hoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában