Fotók a bicskei A Fogadó gerendái alatt

A bicskei Báder Antal étterme, fogadója nem régi épületben nyílt meg a vállalkozói „hőskorban” az út mentén. A tulajdonos személye fogalommá lett, s éttermébe nemcsak a jó konyhája miatt jártak sokan helyiek és átutazók, hanem mert sajátos miliőt alakított ki gyűjtőszenvedélye kincseiből. Népi kerámiák, festmények, kisebb mezőgazdasági eszközök, a múlt üzenetét hordozó, egyedi használati tárgyak eklektikus összhangjában ettek-ittak, báloztak, esküvőztek, évfordulóztak összeszokott és alkalmi társaságok. De elment az idő, Báder úr fogadóját megvette egy hozzá hasonlóan elkötelezett és szenvedélyes szakács, vadász, magyarkutya-rajongó és lovas ember, nem mellesleg bankár, a Bicskéhez és a környékhez kötődő Vida József, s ő is megnyitotta éttermét. Törte a fejét új néven, de a legjobbnak mégis a régi bizonyult, de immár hozzá kötődően: A Fogadó, nagy A-val és nagy F-fel.

Az átalakított fogadó, ha lehet, még rusztikusabbá vált látványában, ötvözve a modern dizájnt a hagyományos építőanyagokkal, fával, kővel, kovácsoltvassal. Valamiképpen a konyhája is ilyen Vida Józsefnek: tradicionális alapanyagok és étkek újragondolva, felfrissítve, vaddal, hallal feldúsítva. Az emeleten ó, robosztus gerendák, mintha csak a tetőt tartanák, pedig a többszázéves, vastag törzsű fák inkább az erdők hangulatát őrzik, nem a statikát szolgálják. Vagy igen? Mindenesetre Vida József a vendégmarasztaló hangulatot fokozni kívánta, s ebben jól egymásra találtak fiatal cégvezetőjével, Görözdi Dániellel. Kulturális, művészi missziót terveztek, amelynek első alkalmával, egy fotókiállítással megadták az alaphangulatot. A dunakeszi illetőségű Nádor Géza képein épületrészletek láthatóak olyan nagyságban, ahogyan egyébként nem láthatjuk. Mert nemcsak felnagyítja a képeken az említett részletet, hanem közel is hozza éppen a templom oromzatának alulról kémlelt, kicsi, de fontos darabkáját.

Takács József művelődésiház-igazgató és Bálint Istvánné bicskei polgármester hívták fel a figyelmet a kamarakiállítás megnyitóján ezekre a bizonyos részletekre. A polgármester meghatottan fedezte fel a katolikus templom fenti keresztjét, ablakszegletét, Teréz anya tekintetét a szoborba faragva. Az 1957-es születésű Nádor Géza szemléletmódja persze nem véletlenül ilyen, annak idején régész szakon végzett az ELTE-n - akkor szinte lehetetlen volt bejutni az egyetemnek e stúdiumára. Kivételesen, alig páran diplomáztak, s aztán alig volt állás és kutatási lehetőség e kicsiny, lerekesztett országban. A fiatal Nádor Géza így lett az évtizedek alatt könyvtáros, majd nyomdai szakember, szerkesztő, később „kulturális vállalkozó”, s a gyorsan alakuló, igényes civil szervezetek tagja, motorja, menedzsere. És érmet gyűjtött, iparművészeti tevékenységeket végzett, textiltervező művész feleségével együtt. A fotózás régi és nagy szerelem volt és maradt, mindig szakított rá időt. S azt és úgy fotózta, amit szeretett. A régész szeme meglátta, a fotós elkattintotta, s a falra kitehető képek festmények módjára is képesek hatni. Szemlélődő beállítottság, mondja magáról. Nem nyúl bele a valóságba a mai technikákkal sem, teszi hozzá, de szereti a szimmetriát, és meg is találja azt. Megmutatja másoknak, mit látott, s mit fedezett fel. A Fogadó emeletén meggyőződhetnek róla a betérők.