Már jobban van a sztrókon átesett fehérvári zenész!

Örülök, hogy már jobban vagy és a gyógyulás jelei mutatkoznak. Hogyan emlékszel vissza a rosszullétre, mi történt pontosan? 

– Köszönöm az aggódást és az érdeklődést. Éppen koncertünk volt a kétszáz éves székesfehérvári református közösség jubileumi rendezvényén, és sajnos már a műsor előtt azt éreztem, hogy szokatlanul hideg a kezem. Próbáltam melegíteni, csapból engedtem rá meleg vizet, de nem nagyon akart elmúlni. Kicsit esetlegesnek éreztem az ujjaim mozgását a hangszeren is, de kezdődött a koncert, és gondoltam majd bemelegszik játék közben. Sajnos nem változott a helyzet, egy két dal lement, és kezdtem egyre gyalázatosabban érezni magam. Akkor már nem volt lehetőség megállni, így becsülettel próbáltam végig gitározni a koncertet, bár éreztem, hogy ez nem olyan, amit a közönségünk megszokott tőlünk. Akkor már nem tudtam kontroll alatt tartani a játékomat, szóval nagyon elnagyoltan lejátszottam a műsort, és mondhatom, rettenetes érzés volt nem csak a rosszullét miatt, hanem hogy nem tudtam azt adni a közönségnek, amit megszoktak tőlünk. Az előadás után azonnal jött a mentő, és vittek be a kórházba. Azonnal bent is fogtak, és rengeteg vizsgálatot követően elkezdődött egy terápiás folyamat. 

Voltak tüneteid, esetleg előjele annak, hogy valami nincs rendben veled? 

– Már előző nap éreztem, hogy valami van, valami megtámadott, de a szervezetem védekezik. A lábamban éreztem némi bizonytalanságot és beszédproblémákat a kommunikációban, de voltam annyira figyelmetlen, hogy azt gondoltam, majd elmúlik! A mostani eszemmel már tudom, akkor azonnal orvoshoz kellett volna mennem, és a saját hibámból tanulva tanácsolom is mindenkinek, ne várjanak az utolsó pillanatig, ha bármi változást mutat a szervezetük működése. Sajnos a kórházban feküdve, szomorúan tapasztaltam, sokan küzdenek ezzel a betegséggel, és vannak akik sokkal súlyosabb állapotban, mint én. Hálás vagyok a kezelőorvosaimnak, és az ápolóknak, akik rengeteg munkát végeznek az osztályon. 

Hogy vagy most, hol tartasz a felépülésben? 

– Nem engedem el magam! Istennek hála, mondhatom, hogy kevésbé drámaiak a tüneteim, mint amilyenek akár lehettek is volna. A kezem és a lábam még nem úgy működik ahogy szeretném, és a beszédben is vannak még kisebb problémáim, de folyamatosan dolgozom a mielőbbi teljes felépülésen. Igazából egy március 6-i koncertet már becéloztam magamnak, erre gyakorlok és készülök minden erőmmel. Életmódot változtattam, terápiás gyakorlatokat végzek, és kicsit újragondoltam gitározást is. Az utóbbi azt jelenti, lehet, hogy kicsit lassabban játszunk majd néhány dalt a jövőben a koncerteken, amíg teljesen rendbe nem jön a kezem. 

Előadóművészként, zenészként, színpadi emberként, hogyan éled meg a helyzetet? Különösen, hogy egy műsor közben történt, ami történt! 

– Nagyon kellemetlen, de próbálok uralkodni a gondolataimon, érzéseimen, hogy bele tudjam helyezni egy megfelelő fiókba ezt a problémát, és a megoldásra koncentrálhassak! Örülök annak, hogy „csak” ennyit kaptam a rosszból.

Megfordult a fejedben, hogy esetleg abbahagyod a zenélést? 

– Nem! Mikor a koncert végén vártuk a mentőt, sok mindenre gondoltam. De mikor azonosultam a gondolattal, miszerint lehet, hogy innentől végleg abba kell hagynom a zenélést, őszintén mondom, majdnem elsírtam magam. Nem tudom elképzelni, hogy ne fogjak hangszert a kezembe, és ne zenélhessek! Most is gyakorlok, még ha lassabban is mint ahogy eddig, de testileg és lelkileg is készülök már a márciusi előadásra.