Programok kicsiknek és nagyoknak

2024.01.22. 17:00

Szeretné újra közösségi színtérré varázsolni a művelődési házat

Október 1-je óta új munkatárs áll a Sárosdi Művelődési Ház programjai mögött. A fiatal, mosolygós művelődésszervezőt az elkövetkező időszak terveiről és várható programjairól kérdeztük, s azt is megtudtuk, hamarosan újra kinyitja kapuit a helyi könyvtár.

Héjj Vivien

A helyi programokkal minden korosztályt szeretne megszólítani Varga-Hajdu Réka

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Érkezésünkkor a művelődési ház nagytermének összetolt asztalain fehér lapok és színezők sokasága sorakozott, mellettük színes ceruzák, vízfestékek és temperák várták, hogy színre léphessenek.

– Kézműves délutánra várom ma a helyieket, az előzetes bejelentkezés alapján negyvenöt-ötven kisgyermekre számítok – mondja a szervező, s hangjából örömteli várakozás szűrődik.

Aki pedig a program hátterében áll, az nem más, mint Varga-Hajdu Réka, a Sárosdi Művelődési Ház és Könyvtár októberben kinevezett, új művelődésszervezője, aki bár alig négy hónapja vette kezébe a kulturális intézmény irányítását, máris megannyi tervet és célt kitűzött maga elé. Réka férjével egy éve érkezett a faluba. Mint mondja, mindenképpen vidékre szerettek volna költözni, így maguk mögött hagyva a megyeszékhely zaját, Sárosdon találták meg új otthonukat.

– Nagyon szeretünk itt élni, úgy érzem, sikerült beilleszkednünk, ehhez persze hozzájárult a munkám is, hiszen így könnyebben meg tudtam ismerni a helyi közösséget – mondja, s már hozzá is teszi: szeretné, ha a művelődési ház és annak programjai újra bekerülnének a köztudatba.

Bár a közösségi összejövetelek szempontjából a pandémia utóhatásai sajnos még érződnek, a visszajelzések pozitívak, s úgy tűnik, sokan örülnek az újabb és újabb programoknak, melyek között minden korosztály megtalálhatja a szívének, s érdeklődési körének kedves elfoglaltságot.

– Szeretném, hogy a művelődési házban a jövőben rendszeres programok legyenek, akár heti szinten megrendezett alkalmak, akár kimondottan gyerekeknek vagy idősebbeknek szóló olyan foglalkozások, amelyek a szellemi fejlődést szolgálják. Fontos, hogy a gyerekek is tudják és megszokják, hogy a művelődési ház nemcsak egy épület a faluban, hanem egy olyan hely, ahol lehet játszani, alkotni, tornázni is akár. Szeretném elérni, hogy a helyiek szeressenek ide jönni és a programok végén jó szájízzel távozzanak – sorolja a közösségépítő terveket Varga-Hajdu Réka, majd arról is beszél, szívesen szervezne programokat a művelődési ház falain kívülre is.

– Szeretnék több kirándulást gyerekeknek és felnőtteknek is, akár színházat, városnézést, bobozást a gyerekekkel. Célom, hogy egy héten legalább egyszer legyen kézműves foglalkozás vagy akár valamilyen táncos program a művelődési házban. Nagyban még nem gondolkodom, egyelőre szeretném a sok kis apró tervet megvalósítani – teszi hozzá, s az eddigi tapasztalatai kapcsán elmondja: úgy látja, a sárosdi közösség rendkívül összetartó, kicsik és nagyok egyaránt vevők az új programokra, és segítőként is számíthat a helyiekre.

A művelődési ház szerves része a könyvtár is, ám az intézmény szolgáltatásait egy ideje nélkülöznie kell a lakosságnak. Az olvasást szerető helyiek számára azonban jó hírrel szolgál Réka: a tervek szerint néhány hónapon belül ismét megnyitja kapuit a bibliotéka.

– A könyvtárat is én fogom üzemeltetni, várhatóan egy-két hónapon belül újra lehet majd könyveket kölcsönözni. A helyiek közül is sokan érdeklődtek a könyvtár iránt, és mivel magam is szeretem a könyveket, szeretek olvasni, én is várom már a nyitás pillanatát – magyarázza a művelődésszervező.

A könyvtár újranyitásával természetesen még sokszínűbb programok várnak majd kicsiket és nagyokat.

– Mindenképp szeretném népszerűsíteni az olvasást, hogy ne csak a felnőttek vagy az idősebbek, hanem a gyerekek is jöjjenek könyvtárba. Szerintem ők már nagyon elszoktak attól, hogy könyvet olvassanak, hogy a képzelőerejükkel beleéljék magukat egy-egy történetbe. Szeretném, hogy a gyerekek újra olvassanak – zárja a beszélgetést Varga-Hajdu Réka.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában