"Ne csak a szemeddel láss!"

2022.11.24. 14:13

Rendkívüli hatás a sötétben rendezett zenés irodalmi esten

Látó és látássérült embernek egyaránt új tapasztalatot, élményt nyújtott a „Ne csak a szemeddel láss!” című zenés irodalmi est, amelyet ismét az Igézőben rendeztek meg.

Bokros Judit

Az est szereplői Agócs Márton, Kemény Zsófi és Czinki Ferenc voltak

Forrás: Civil Centrum Közhasznú Alapítvány

Ülni a sötétben és csak hallani, mi történik körülöttünk. Hallani a hangokat, érezni a szomszéd széken ülő fészkelődését, beszívni a helyiség, az emberek illatát, nem a szem, a látás által befogadni és értelmezni a történéseket – ez volt a célja a szerda kora esti programnak, amelyet már tavaly is megrendeztek.

A szervezők – a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány, az EsélyKör, valamint a Család Esélyteremtő és Önkéntes Ház – akkor is jó visszajelzéseket kaptak, idén pedig csak fokozódott a pozitív megélések száma. Sőt – amint azt Farnady Judittól, a Civil Centrum Alapítvány szakmai vezetőjétől megtudtuk – volt olyan illető, aki a tavaly átéltek miatt érkezett idén az estre, annyira maradandó élményben volt része. 

A közönség soraiban látó és látássérült emberek is voltak
Forrás: Civil Centrum Közhasznú Alapítvány

A „Ne csak a szemeddel láss!” című műsor alapvetően érzékenyítő célt szolgál, azzal a megfogalmazott igénnyel, hogy lebontsák a látás által meglévő korlátokat, vagyis azok is élvezhessék azt, ami történik, akik vakok vagy látássérültek. Ezért az egész műsor sötétben zajlott ezúttal is, a szereplők ugyanúgy sötétben adtak elő, ahogy a nézők – látók és látássérültek – is sötétben ülték végig az estet.

Ez alkalommal is a zenéé és a költészeté volt a főszerep, akik pedig mindezt tálalták, azok Czinki Ferenc, a Szépírók Társaságának elnöke, Kemény Zsófi költő, slammer és Agócs Márton zenész, az Aurevoir. zenekar vezetője voltak. Ők így együtt élték át azt, milyen, ha nem tudnak a leírt szóhoz, a kottához fordulni segítségért, és milyen az, amikor lényegében nem látják a másikat az előadás alatt, tehát még jobban egymásra kell hangolódni. 

A műsort követő beszélgetés a tapasztalatok megosztásáról szólt, és egyebek mellett elhangzott: az ilyen formába megélt zenei élménynek rendkívüli hatása van. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában