2024.05.09. 12:00
Emlékhelyek napja szombaton
Középkori hagyományőrzők bemutatója, játékos ismeretterjesztő és kézműves foglalkozások, szakmai előadások az egykori koronázótemplomról, hangszerbemutató, középkori táncház, új interaktív játékok – május 11-én, szombaton minden korosztály számára a Nemzeti Emlékhelyen és környékén.
Izgalmasnak ígérkezik a Magyar Királyi Kardforgatók Rendjének programja
Fotó: FG /Archív
A Nemzeti Örökség Intézete nyolc évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy nemzeti és történelmi emlékhelyeinknek is legyen egy olyan programnapja, amely felhívja a figyelmet értékeinkre. Székesfehérvár a kezdetektől csatlakozott a programhoz, így idén is kinyílik a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert kapuja, hogy minél többeknek legyen lehetőségük megismerkedni az egykori koronázótemplom történetével. Ugyancsak programokkal készül a nemrégiben megnyílt Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont is.
A programok május 11-én, szombaton délelőtt 10 órakor a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkertben Pokrovenszki Krisztián főigazgató és Szücsi Frigyes régész szakvezetésével kezdődnek, akik a területen folyó ásatás kulisszatitkaiba avatják be az érdeklődőket. Nemcsak a gyerekek, de a felnőtt korosztály számára is izgalmasnak ígérkezik a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje programja: a középkort idéző öltözékben, korhű felszereléssel érkező lovagok látványos harci bemutatókat tartanak, és a vállalkozó kedvűek kézbe is vehetik, ki is próbálhatják a fegyvereket, akár a sodronyinget is magukra ölthetik majd. A harcművészethez zeneművészet is társul: a Keleti Szél Zenekar varázslatos középkori időutazásra viszi a látogatókat tánccal, zenével és hangszerbemutatóval. A Romkert bejárata mellett fél tíztől fél hatig várja a rajongókat a népszerű királyi óriásbáb-család két tagja, Szent István király és felesége, Gizella királyné.
Milyen módszerekkel és eszközökkel építettek fel egy épületet a középkorban? Mi fán terem a csigás emelődaru és hogyan működik? A rendezvényen játékos formában nyerhetünk betekintést a középkori templomépítés rejtelmeibe, egy másik helyszínen pedig kézműves foglalkozásokba, medál- és kulcstartó készítésébe lehet bekapcsolódni.
Az esemény másik helyszínén, a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban 11:00 órakor kezdődnek a programok: Királyok és szerzetesek lakomája címmel a középkori ételek és étkezési kultúra világába nyerhetünk betekintést interaktív előadás keretében, egy másik előadás során pedig a Szent István-szarkofágot lehet közelebbről megismerni. A látogatókat egész nap játékos feladatok várják: memóriajátékkal, kirakós kvízzel, Solium Regni felfedező játékkal készülnek a szervezők.
A rendezvény ingyenesen látogatható. Részletes programokat itt találja.