2023.06.28. 16:00
Ne felejtse, csütörtökön érkezik a kormányablakbusz Kálozra!
Csütörtökön 10 és 14 óra között kormányablakbusz érkezik a településre. A község központjában, a posta elé várják az érdeklődő ügyfeleket.
A képen látható buszhoz hasonló jármű érkezik .
Forrás: Kelet-Magyarország /Archív
Érdemes felvenni a holnapi teendők listájára a hungarikumnak nevezhető mozgó kormányhivatalt, hiszen az esetleges ügyeiket a káloziak gyorsan, egyszerűen és ami talán ennél fontosabb, helyben is elintézhetik.
A Mobilizált Kormányablak Ügyfél-szolgálatokon – a kitelepülés a Bajcsy-Zsilinszky u. 3-as számnál lesz – az ügyfelek lebonyolíthatják a kormányablakokban elérhető ügyköröket, benyújthatják kérelmeiket hatósági ügyekben, illetve tájékoztatást kaphatnak az eljárás menetéről. Többek között például személyi igazolvány, diák igazolvány, jogosítvány, valamint útlevél, lakcímkártya lejárt okmányainak cseréjére is lehetőségük van. A településre is feltöltött felhívásban kiemelik, hogy illetékfizetésre csak bankkártyával van lehetőség.