Meglátni a pillanatot a rohanó világban

Van, amikor megállunk, vagy azért, mert oly annyira elfáradtunk, hogy testünk megálljt parancsol, vagy azért, mert kötelező, hiszen piros a lámpa. 70 másodperc, még a kijelző is mutatja, mindössze ennyi időnk van, hiszen mi történhetne alig több mint egy perc alatt? Aztán a hangos zene is szinte elhalkul, amikor meglátom az előttem álló retro járgányt, de ami igazán megdobogtatja a szívemet, az nem az autó, hanem a ránézésre is sok ezer kilométer, ami benne van, de még inkább a szerelmespár, akik ezeket a kilométereket beletették, és az élmények, amiket közben átéltek. Ráncos kéz fogja a hatalmas kormányt, mellette ősz hajkorona hajolgat jobbra-balra. Biztosan keres valamit gondolom magamba. A másodpercek pörögnek, én pedig gyorsan a telefonomért nyúlok, mert érzem, hogy ezt a pillanatot meg kell örökítenem, hiszen reményt ébresztett a szívemben. Reményt, hogy meg lehet találni a társat, aki végig elkísér az úton, akivel egy Trabant is lehet Bentley, aki számára nincs más utas. Ha pedig van valaki az életedben, akit igazán szeretsz, akkor jössz rá, hogy teljesen mindegy mennyi pénz van a bankszámládon, mert Ő tesz majd igazán gazdaggá, és azok a pillanatok, amikor elfelejtesz minden problémát, mert Ő ott van veled. Hosszú volt a hétfő, rengeteg impulzus ért, mégis ez a mindössze 70 másodperc határozta meg az egész napomat. Álljunk meg tehát egy pillanatra, amikor csak tehetjük, pár másodperc vagy perc mindenkinek jár, hogy a gyorsvonatként száguldozó pillanatokat lelassítsa, szívébe zárja, majd erőt merítsen belőle a nehéz napokon.