Sárba ragadt támadás - 78 éve indult a Tavaszi ébredés hadművelet

– Doktori disszertációjának a címe: „A küldetés-orientált katonai vezetésszemlélet lehetőségei és korlátai egy hadtörténeti példán keresztül bemutatva, Tavaszi ébredés 1945”. Miként lehetne ezt egy laikus számára „lefordítani”? 

– A hadtörténelem nem lehet öncélú, mindig valamilyen üzenetet kell, hogy hordozzon a jelen és a jövő számára. A Tavaszi ébredés hadművelet nagyon szépen bemutatja, hogy az egyébként egyfajta szellemi csodafegyvernek tekintett küldetés-orientált harcászat – Auftragstaktik – egy olyan vezetésszemlélet, amit mind a mai napig alkalmaznak a polgári mindennapokban, de ez a NATO tagországok többségében is alkalmazott vezetési felfogás. Ez egy magas szintű szakmai felkészültségen, a vezető és az alárendelt közötti kölcsönös bizalmon alapuló, decentralizált vezetési filozófia. Nagy erénye, hogy olyan helyzetben, amikor gyorsan változnak a tényezők – anélkül, hogy folyamatosan a „főnökkel”, a parancsnokkal kapcsolatban lenne, de ismerve az ő szándékát –, az alárendelt képes saját maga dönteni. Meg tudja ezt tenni, mert úgy készítették fel, hogy képes azonnal reagálni és döntést hozni: ez rendkívül fontos egy háborúban, ahol az idő meghatározó tényező. Sokan, még izraeli hadtörténészek is azzal magyarázzák a német hadseregnek a második világháború első szakaszában tapasztalt, egyébként számokkal nem alátámasztható, a harci erők összehasonlítása alapján nem indokolható győzelmeit, hogy sokkal rugalmasabbak voltak a vezetés tekintetében, mint a velük szemben állók. Ez a háború végére megváltozott, hiszen a németek ellenfelei is felismerték, hogy hagyományos, parancsorientált, nagyon megkötött, centralizált vezetésszemlélettel nem lehet a modern, manőverező hadviselésben sikereket elérni.  

– Jól tudom, hogy ezt már Napóleon is felismerte és ez hozta el katonai sikereit? 

– Valóban így történt, bár minden nemzet magának akarja tudni a gyökereket. Ha végig tekintünk a hadtörténelmen, Napóleonnál lehetett először látni azt, hogy ő mind a haderőszervezésben, mind pedig a vezetésszemléletben valami hasonlót alkalmazott. Mondok egy példát: a „külön menetelni, együtt harcolni” jelmondattal megadta az alárendelt hadtestek és az általa újszerűen létrehozott hadosztályok parancsnokainak azt a szabadságot, hogy önállóan döntsenek, de a meghatározott időben ott legyenek a helyükön. Azaz meghatározta a célt, de azt, miként jutnak el odáig, már nem mondta meg, mert alárendeltjei voltak annyira felkészültek, hogy azt maguk dönthették el.  

– Miért éppen a Tavaszi ébredés hadművelet lett a doktorijának a témája? Hiszen nem e vidék szülöttje.  

– Ha valaki végig olvassa a hadművelet háttérirodalmát, rájön arra, hogy a háború vége felé az említett rugalmas, küldetés-orientált katonai vezetésszemlélet német oldalon már nem úgy működött, mint a fegyveres konfliktus elején. Ennek megvoltak az okai, és én ezeket szerettem volna feltárni. A Tavaszi ébredés hadművelet nagyon jó példa, hiszen bemutatja, mennyire mélyen „belenyúltak” a legfelső katonai vezetők egészen harcászati szintig a történtekbe, ami viszont azt eredményezte, hogy a német oldal elveszítette vezetési fölényét. Attól kezdve sokkal inkább a számok döntöttek, az, hogy kinek van több katonája, harckocsija, repülőgépe, lőszere, stb.
 

– A már elveszített háború volt az oka, hogy így tettek a felső vezetők? 

– A folyamat tulajdonképpen már 1941 telén elkezdődött, amikor a német csapatok elakadtak Moszkvánál és Hitler magas politikai szintről átvette a német szárazföldi erők főparancsnoki beosztását. Attól kezdve egészen a részletekig meghatározta, mit lehet tenni, és mit nem. Mondok egy példát. Egyes visszaemlékezők szerint a normandiai partraszállás idején, 1944 nyarán azért nem vetették be időben a tartalékban lévő német páncélos erőket, mert Hitler éppen aludt, és senki sem merte felébreszteni. A harcászati szintű erők bevetéséhez is az ő engedélye kellett. Lehet, hogy ez csak egy mendemonda, de a történet ettől függetlenül jól mutatja, hogy a háború végére már mindenhez felsőbb engedély kellett, az önállóságot nagymértékben visszaszorították. Legalábbis hadműveleti, hadászati szinten a tábornokok már nem dönthettek önállóan, Hitler jóváhagyása nélkül.  

– Ennek ellenére sokkal lassabban tudtak előre haladni a szovjet csapatok, mint amilyen ütemben tették azt a németek a háború elején. Miért?   

– Ez azzal magyarázható, hogy hadászati szint alatt, harcászati szinten még mindig megmaradt az önállóság, amivel az ütközetek és összecsapások során jól éltek a német parancsnokok.   

– Gondolatban, időben Fejér vármegyében járunk. Igaz, hogy Sztálin majdnem kiüríttette a Dunántúlt, látva a német-magyar ellentámadás okozta meglepetés erejét? 

– Egészen pontosan ez még a január második felében megindult Konrád-III fedőnevű felmentési kísérlet során történt meg. Amikor valóban az fenyegette a 3. Ukrán Frontot, hogy szétszakad, és az erőket esetleg részenként felszámolják a német-magyar csapatok.  

– Az üzemanyaghiány akadályozta meg Budapest felmentését?  

– Nem csak az. Elfogyott a lendület és az erő: 1943 után a német hadseregben már hatalmas volt a gyalogság hiánya, nem maradt például, aki elegendő létszámban kísérni tudta volna a támadó páncélosokat. Noha 1944-ben csúcson járt a német hadiipar kapacitása, de ahhoz képest, hogy mennyi csapatot kellett ellátni utánpótlással és hadianyaggal, már az sem lehetett elegendő. Helyi erőfölény létrehozásával rövid időre ugyan szét tudták szakítani a szovjet vonalakat, de a szovjet utánpótlás ehhez képest folyamatosan érkezett a frontra, amely annak a veszélyét vetítette előre, hogy elvágják az előretolt német csapatokat és főleg a tankokat saját utánpótlásuktól. Ahol ez megtörténik, ott a nagyon értékes páncélos erőket felmorzsolják. A támadók helyi erőfölénye a mélyen tagolt szovjet védelem következtében fokozatosan „olvadt”, miközben a szovjeteknek sikerült elegendő tartalékot manővereztetniük a veszélyeztetett irányokba.  

– A Halál ötven órája című film miatt hiszi azt a közvélemény, hogy az ardenneki hadművelet volt a németek utolsó nagyobb támadása a világháborúban, pedig nem. Hiszen a Tavaszi ébredés később vette kezdetét.  

– Azt, hogy ez mennyire így van, magam is tapasztaltam. Amikor Németországban tanultam és ott is e témában írtam a diplomamunkámat, a mentorom, egy német hadtörténész ezredes sem tudott a Tavaszi ébredés hadműveletről. Meglepődve olvasta a dolgozatomat arról, hogy bizony volt még „nagy offenzíva” – Grossoffensive – az Ardennek után. A német történetírás fogalma szerint a „nagy offenzíva” azt jelenti, hogy a támadásban legalább húsz hadosztály vesz részt. Hozzáteszem, nem az itteni volt az utolsó ilyen, később Poroszországban is támadtak még a németek ekkora erővel.  

– Lehetett akkor még értelmes katonai cél?  

– Azon sokat lehet vitatkozni, hogy mi volt a támadás stratégiai célja, egy háborúban pedig azt sem könnyű eldönteni, minek van értelme, és minek nincs. Utólag nézve lehet, hogy minden értelmetlenül történt, de előállhatott volna váratlanul egy olyan helyzet, amely hatalmas előnyt eredményez. Clausewitz azt mondta, a háború az ismeretlenség, a váratlanságok köde. Nem lehetett tudni, hogy ha a német-magyar csapatok ismét elérik a Duna vonalát, az milyen hatással lett volna a szovjetekre. Tény, hogy a támadók nagyon komoly erőket kötöttek le és semmisítettek meg szovjet részről, ennek ellenére az offenzíva a támadási cél elérése előtt, annál jóval korábban kifulladt. Ennek pedig nem csak a már említett megcsorbított vezetésszemlélet volt az oka, hanem az is, hogy rosszul választották meg az időpontot, hiszen már február második felében megindult az olvadás. A Sárkeresztúr, Sáregres, Sárbogárd településnevek önmagukért beszélnek, vizenyős terület olvadás idején alkalmatlan a támadásra. Egyébként ugyanaz történt, mint tavaly februárban, Ukrajnában: amikor a páncélosok utakhoz vannak kötve, mert ha letérnek róluk, elsüllyednek a sárban, elveszítik előnyüket. Ilyenkor a szemben állók, megfelelően koncentrálva a páncélelhárító erőket – márpedig a szovjetek mesterei voltak a páncélelhárító körletek és csomópontok kialakításának –, bizony nagyon könnyen olyan veszteséget tudnak okozni, amely megállítja a támadást. Ez tehát komoly hibának bizonyult a hadművelet tervezésekor, pedig ezt a problémát a magyarok előre jelezték. A német harckocsizók tisztában voltak a kockázattal, mégis megindították a támadást, számítva az átmenetileg keményebbé váló hajnali fagyokra, de azok hatása elmaradt a várakozástól.  

– Ha már Ukrajna szóba került: van párhuzam a Tavaszi ébredés és a mostani páncélos hadműveletek között? 

 – Amit az előbb mondtam, például egy ilyen: ha a páncélosok utakhoz vannak kötve, akkor viszonylag könnyen meg lehet őket állítani, mert nem tudják kihasználni manőverező képességeiket. Az igazán nagyszámú veszteséget az ukrajnai háborúban nem csak a harci drónok, hanem a kézi páncéltörő fegyverek okozták, amelynek ősei a második világháborúban mutatkoztak be. Ilyen eszközök komoly veszteséget okoztak az Ukrajnában támadó orosz csapatoknak a jól előkészített és váratlan lesállásokban alkalmazva őket.   

– Fejérben számos példáját ismerjük a hősiességnek, ilyen volt például Tarczay Ervin tankparancsnok esete is, akinek a páncélosa számos győzelem után végül Sörédnél kapott végzetes találatot. Minden hiba és számbeli hátrány ellenére megtették, amit megkövetelt tőlük a haza. Mi hajtotta akkor még őket előre? 

– A katonák, a magyarok, a németek, de a szovjetek is így voltak szocializálva. Függetlenül attól, hogy ki melyik oldalon harcolt, megpróbálta a maximumot teljesíteni. Egy háború ki tudja hozni az emberből a legjobbat, azt, hogy hőssé váljon, de a legrosszabbat is, azt, hogy bűnöző, háborús bűnös legyen belőle. És megtörténhet, hogy egyetlen emberből mindkettőt kiváltja. A Tavaszi ébredés hadműveletben is küzdöttek olyan német katonák, akik más helyszínen háborús bűnösként bukkantak fel a történetírásban, Fejérben aztán kiváló harcosoknak bizonyultak.  

– A dolgozat írása előtt milyen előkészületeket tett?  

– A disszertációmat 2009-ben védtem meg, és előtte sajnos nagyon kevés alkalmam volt arra, hogy a terepet tanulmányozzam. A térképeket persze nagyon alaposan átnéztem, de az nem elég. Ilyen szempontból nagyon örülök annak, hogy Székesfehérvárra költöztünk, mert lényegében kilépek a házamból és ott vannak az egykori állások. Ha egyszer eljön az idő, hogy nem kell dolgoznom, végig szeretném járni minden méterét annak, amiről írtam. De nagyon jó forrásokat, egykori hadinaplókat találtam, amelyek részletesen foglalkoznak az egykori időjárással és terepviszonyokkal, mert ezek rendkívül fontosak voltak: mint ahogyan azok a jelenleg folyó orosz-ukrán háborúban is. Nem gondolná az ember, hogy ezek a körülmények mennyire meg tudják határozni, mi lesz egy ütközet, csata, vagy hadjárat kimenetele.  

– A vármegyék közül Fejérben tartottak leghosszabb ideig a harcok, és ezt nagyon megszenvedte a polgári lakosság is.  

– Pontosan, hiszen 1944 decemberétől 1945 márciusának végéig dúlt itt a háború. Székesfehérvár „csak” háromszor, de például Sárkeresztes, több mint tízszer cserélt gazdát: el lehet képzelni, hogy ez mekkora pusztítást okozott az adott településen, mennyi nehézséget, szenvedést jelentett a lakosságnak. De így történt ez a Velencei-tó vonalán, a Vértes környékén, ezeken a helyeken évente több tucat katona maradványa kerül elő, magyarok, németek, szovjetek. Iszonyatos mennyiségű haláleset történt az említett idő alatt. Az egyik helytörténész ezt nagyon találóan úgy fogalmazta meg, hogy a térség a mai napig egyetlen hatalmas tömegsír.    

– Mit tett volna másként? Írás közben elgondolkodott azon, hogyan döntött volna az egyes harctéri parancsnokok helyében?     

 – Olyat nem szabad egy történésznek kérdeznie, mi lett volna, ha…?! Utólag könnyű ítélkezni és „jobb döntést hozni”, hiszen bármennyi idő a rendelkezésemre áll, tanulhatok a régiek hibáiból. Annyi egyértelmű, hogy az olvadás időszakában nem szabadott volna páncélosokkal támadást indítani, ezt elég súlyos hibának látom. Azt azonban nem szabad utólag megítélni, miként határozott egy adott helyzetben a parancsnok. Neki ott és akkor kellett döntenie, mi pedig ma nem ismerhetünk minden körülményt, amely az akkori parancsnokokat befolyásolta döntéseikben. Nem tudhatjuk, milyen volt aznap az alárendelt katonák harcértéke, morálja, vagy az adott helyzetben pontosan miként álltak fel egymással szemben a felek. Ugyanakkor sok dolgot pedig éppen utólag lehet megismerni, amit a korabeli parancsnok valamilyen oknál fogva nem tudhatott. Így utólag azt mondani, hogy ez jó, vagy rossz döntés volt, harcászati szinten helytelen. Mindenesetre az elgondolkodtató, hogy nyolcvan évvel később ugyanazt a hibát követték el egy jelenlegi háborúban.  

– Az Alpesi Erőd kialakításának volt reális alapja?  

– Ha sikerrel zárul a Tavaszi ébredés hadművelet, aminek kevés volt az esélye, lassíthatta volna a Berlin felé előre törő szovjeteket, mert erőket kellett volna onnan elvonni a magyarországi frontszakaszra. Léteznek elképzelések arról, hogy a Tavaszi ébredéssel szerették volna előkészíteni az Alpesi Erőd munkálatait, nagy mélységű, több lépcsős védelmének kiépítését. Tény, hogy megkezdték a munkát, de sosem fejezték be. A zalai olajmezők a háború végén nagyon fontossá váltak a németek számára, noha az ottani kitermelés a szintetikus üzemanyagtermelés mellett csak kiegészítő mértékű volt, de akkor már minden csepp üzemanyag számított. A zalai olajmezők elvesztése egy újabb csapás, már a vég kezdete lett. Egy támadáshoz mindig lehet indokot találni, hiszen ha egy harcoló fél nem akarja megadni magát, kétségbeesve keresi a lehetséges megoldásokat. Olyanokat is megtesz, amiket nem lehet később ész érvekkel megmagyarázni.