2022.12.31. 09:30
Ősiben találkoztak utoljára a Fejér és Veszprém megyei lovas barátok
A Veszprém megyei Ősit választották a 2022-es év utolsó találkozójára. A Fejér és Veszprém megyei lovasokat is sorai között tudó társaság a legnagyobb hangulatban érkezett a megbeszélt gyülekező helyre.
Fotó: Hajdú Marianna / FMH
Különböző lovasegyesületekből jöttek, de már több mint tíz éve alkotnak egy csapatot, mint lovas baráti társaság. Az bennük a közös, hogy mindenki saját lóval büszkélkedhet, van aki többel is. Lovaik a hobbijuk, de életüknek a része is. Mindenki a főállása mellett foglalkozik az állatok tartásával. Nagyon büszkék arra, hogy lovaikat saját maguk tartják, senki sem vesz igénybe bértartást.
A Várpalotáról, Berhidáról, Polgárdiból, Sárszentmihályról, Sárkesziről, Úrhidáról és Nádasdladányból érkezett csapattagok rendszeresen összejárnak az év folyamán. Év közben közös túrákra, lovas kirándulásokra indulnak együtt, a Bakonyba vezető túráik rendszeresek. Rendezvényeken is részt vesznek, legfőképpen hagyományőrző programokon, ahol műsort is előadnak. A rendezvénynek megfelelően öltöznek be huszárnak, betyárnak, de akár labancnak is.
Jókedvüket és humorukat egy percig sem rejtik el. A kérdésemre, hogy miért lovagoltak el idáig ebben a hideg időben, azt felelik, eljöttek otthonról, mert félnek az asszonytól. Betyár egy társaság.
Sokszor összejönnek és mivel egymás között nagy a távolság, valahol félúton találkoznak és tábort vernek egy-egy találkozó alkalmával, mint ma is tették egy évbúcsúztató ebédre és beszélgetésre. Az elfogyasztott étel után hamar hazaindulnak. Igyekeznek még napnyugta előtt hazaérni. Van, aki 25 kilométert lovagol hazáig.