Húsz évvel a cég megszűnése után is összetartanak a régi „arévesek”

– Az ARÉV megszűnése után, a céget negyedszázadig irányító korábbi vezérigazgató, a 2015-ben elhunyt Kiss József kezdeményezésére, Radetzky Jenőnek, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének támogatásával megalakult az Arév Baráti Kör Egyesület. Alapszabályában egyebek között azt is rögzítettük, hogy megőrizzük a vállalat értékeit, feldolgozzuk és rendszerezzük a megmaradt archívumi anyagokat. Két évtized alatt jelentősen előrehaladtunk a munkával – mondja Kiss Lajos, az egyesület elnöke.

Sorolja is az eredményeket: háromezer háromszáznál több képet digitalizáltak, s tették lehetővé számítógépen, okos telefonon való megtekintésüket. Közülük kétezer hatszáznál több fotónak már a hivatkozása is kész. Feldolgoztak és rendszereztek 2680 percnyi filmet, s folyamatosan végzik a több ezernyi dokumentum digitalizálását. Az utóbbiak között van több, az építőipari vállalat „hőskorából”, az elődvállalatoktól fennmaradt, s az adott korról valló írás is. A dokumentumok feldolgozását megkönnyíti, hogy a cég történetének korábbi szakaszában egy részüket kézírással már rendszerbe foglalták, a vállalat megszűnése előtti időben pedig azok az „arévesek”, akik az utolsó napig kitartottak, sok értékes írást, relikviát kimentettek. Műszaki dokumentum kevés maradt csak, de az előkerült feljegyzések alapján például nagy pontossággal követni lehet, hogy hol, mikor, milyen technológiával hoztak tető alá egy-egy épületet. Számítógépre vitték, rögzítették a baráti kör tagságának rendszeres időközben megküldött hírleveleket, – ennyivel is kevesebb kutatómunkát hagyunk az utódokra – jegyzi meg nevetve Kiss Lajos – , s nem feledkeznek meg az elnökség és a közgyűlés működési dokumentumainak számítógépre viteléről sem. A feldolgozási tevékenységgel annyira előrehaladtak, hogy a baráti kör fennállásának 15. és az első fehérvári panelépület összeszerelésének fél évszázados évfordulója alkalmából a Szent István Múzeummal és a fehérvári önkormányzattal együttműködve, kiállításon mutatták be a városképet az utóbbi évtizedekben átalakító, fehérvári lakásépítések történetét. A nagysikert aratott tárlat anyagát nyomtatásban is megjelentették, s az arról készült filmet több iskolában levetítették azért, hogy a fiatalok megismerjék azt a munkát, amit a közelmúlt városépítői végeztek.

– A megmaradt „örökség” feldolgozásának befejezése azonban messze van, több ezer oldalnyi dokumentum rendszerezése és digitalizálása vár még azokra a tagokra, akik részt vállaltak a pótolhatatlan értékek megmentéséből. Ez komoly csapatmunka – hangsúlyozza a baráti kör elnöke, hozzátéve, hogy az értékes és pótolhatatlan ipartörténeti gyűjteménynek állandó hely kellene, olyan, ahol megismerhetnék az érdeklődők, s ahol lehetőség volna a tudományos kutatómunkára is. A Szent István Múzeummal már jó együttműködést alakított ki az egyesület, s hasonlót szeretne létrehozni a városi levéltárral is. A megmaradt értékek megmentése mellett fontos küldetése a baráti körnek az egykori „arévesek” összetartása. Erre a célra több programja is van. Havonta egy, időnként két alkalommal klubfoglalkozásra várja a régi munkatársakkal találkozni akarókat, s ősszel és tavasszal a kisebb túrák mellett nagyobb autóbuszos kirándulást is szervez. Néhány év kihagyás után „életre keltette” az Építők napjának megünneplését, s a közös találkozó névre „keresztelt” egykori nyugdíjas napot, amelyen ebéddel, műsorral várják az egyesületi tagokat. A programokról, az egyesület munkájáról, s a volt kollégák elvesztéséről rendszeresen hírt ad a minden tagnak elküldött hírlevél, s a baráti kör világhálón nyitott fiókja. A baráti körnek csaknem négyszáz regisztrált tagja van. Bár a tagság idősödik, s óhatatlanok a veszteségek, a létszám nem csökken, mindig vannak új belépők.

S hogy mi az oka annak, hogy a cég megszűnése után két évtizeddel is ennyire erős az összetartás, a baráti, munkatársi kapcsolat az egykori „arévesek” között? Kiss Lajos szerint az, hogy az egykori cég mindig biztonságot nyújtott, magukénak érezték, szerették az alkalmazottak. A vállalatnál fegyelmezett, de családias volt a légkör. A cégvezetés nagyon odafigyelt a dolgozókra, munkásszállót, lakásokat, üdülőt épített számukra. Segítséget adott a képzésükhöz, a továbbtanuláshoz, s gyakran a dolgozók gyerekeinek adott ösztöndíjjal igyekezett biztosítani az utánpótlást. Aki az ARÉV-nél dolgozott, biztos lehetett a szakmai fejlődésében, amit szükségessé tett és ösztönzött is a cég az innovációs politikája, a mi a hőskortól az utolsó évekig végigkísérte a céget.

Úttörő volt az új építési technológiák alkalmazásában. Elsők között kezdte meg nagyipari elemekből a lakások, középületek, üzemcsarnokok építését, rendszergazdája lett a könnyűszerkezetes Clasp rendszernek, s élenjárt az alagútzsalus, csúszó zsalus, lift salb rendszerű építési technológiák, valamint a fehérvári vizenyős talajokon használt vasköpenyes kútalapozás alkalmazásában. A munkahelyek kiszolgálására központi telepet épített, előregyártó kapacitást hozott létre, aminek eredményeként, amit lehetett, saját maga állított elő az építkezésekhez. Olyan vertikális céggé fejlődött, amely a speciális szakipari munkákon kívül mindent el tudott végezni. Az egykori „arévesek” büszkék lehetnek: kezük nyomán születtek meg a fehérvári lakótelepek – csak panel összeszereléssel csaknem 17 és félezer lakás épült a városban–, s a középületek egész sora dicséri a munkájukat. S nemcsak a megyeszékhelyen, hanem Budapesten, az ország több városában, s még Tengízben is.

Ezek után jogos a kérdés: ha nem szűnt volna meg, vajon piac- és versenyképes lenne ma az ARÉV? Kiss Lajos szerint igen: ha megőrizné az innovációs törekvéseit, ma is megállná a helyét. Mégpedig azért, mert már megszűnése előtt sok mindenben előbbre járt a versenytársainál. S bár feltámasztani sajnos már nem lehet, az értékeit, emlékeit, szellemiségét megőrizni, elsősorban a volt „aréves” kollégáknak kötelező, szép feladat.