Évtizedek távlatából kereste a Skála játékosztályának kedves eladóját, és megtalálta

Viktor 1992-ben 11 éves volt, s a mai napig örömmel gondol vissza a Skála játékosztályára, amihez annyi kedves emlék fűzi. Nincs ezzel egyedül, a korosztálya, a barátai mind osztoznak a nosztalgikus élményeiben. Boldogan idézi fel, hogy volt ott egy eladó, aki az 1980-as évek közepétől nagyjából 1993-ig dolgozott ott, majd beszélgetésünk közben mutatott egy várat, amit konkrétan tőle vásároltak. Még arra is emlékszik, hogy - kiváló eladói vénával - azt is mondta neki az ott dolgozó férfi, ha megvan a másik vár, akkor már lehet csatázni is. - A legóvárat egyébként a nagyitól kaptam. Márti mama nemrég töltötte be a 87. életévét, tanító volt a Felsővárosi iskolában - fűzte hozzá gyorsan. Másik alkalommal egy nagy sárga daru volt a karácsonyi ajándék, azt is a nagy erőkkel felkutatott játékosztályos mutatta meg - fedte fel előttünk emlékeit történetünk egyik főszereplője.

No, de kezdjük az elején, hiszen minden a felhívással kezdődött, és ez is vezetett eredményre.  - A '80-as évek óta, máig járunk az áruházba, mely sok szép emléket ébreszt bennem is - kezdte mondandóját Viktor, majd így folytatta: - 1985-től kezdődően vannak emlékeim a játékosztályról. Addig szerettem, míg a 90-es évek közepén át nem szervezték, így tehát az 1985-1992-ig tartó időszak a kedvencem a sok értékes ajándék és élmény miatt. Ezekhez az élményekhez az eladók is hozzátartoztak, s az, ahogy a gyerekekkel bántak: türelmesen megmutatva, kedvesen elmagyarázva, hogy a játékokról mit is lehet tudni. Emlékeim szerint volt ott abban az időben egy srác, akkoriban kezdhetett, fiatalnak láttuk. Jellegzetes, barna munkaköpenyében mindig a pult mögött volt. Tömör, de nyugodt beszédű volt, és ismerősként tekintettünk rá mindannyian. A kora miatt tegeztem is, úgy szólítottam meg. Mindig volt egy-egy jó szava is hozzám. Egyszer számonkértem, miért drágult a Transformers-robot. Emlékszem, fanyarul, de békésen megismertetett az áremelkedés jelenségével.... - emlékezett vissza Viktor azokra az évekre. - Talán 1993-ig vannak róla emlékeim, aztán átrendezték az osztályt, ő pedig az idő homályába vész, mi lett vele - így zárta a gondolatait a poszt írója, majd ezzel a kéréssel fordult a közösséghez: - Ha valaki tud esetleg róla valamit, vagy magára ismer, megköszönném, ha jelezné nekem. Hisz sok gyerek karácsonyát örvendeztethette meg. Jó lenne tudni, merre vitte az élet.

Eddig a kérés, és a folytatásról már mi kérdeztük Viktort. Mielőtt leírnánk, mi is történt ezután, külön elismerést érdemel az a sok ember is, akik egyből ötletelésbe fogtak, vagy épp konkrét javaslatokkal éltek, hogy a nosztalgiázó, magában őrizve azt a 10 éves forma kisfiút, sikerrel járhasson. Így jutott el Attilához, és fel is vette vele a kapcsolatot. S hogy milyen érzés volt a múltban rekedt barátságot felidézni, erről így nyilatkozott a feol.hu-nak Viktor:  - A segítségek révén megtaláltam, akit kerestem. Beszélhettünk, és áldott karácsonyt, boldog új évet kívánhattam neki és családjának. Attilát nagy örömmel töltötte el, hogy ennyi év távlatából is emlékszünk rá. 

A történet tehát happy end: az évtizedekkel gördülhet tovább ez az emlék is. Az óriási Lego-vár és a sárga daru után, micsoda karácsonyi ajándék ez is! Immár a történet mindkét szereplőjének.