2022.11.17. 13:00
Pár hónapos szürkemarha borjú is telelni készül a Dinnyési-fertőn (videóval)
A vöröseket már behajtották, a Dinnyési-fertő szürkemarhái azonban kint lesznek, amíg csak lehet.
Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap
A hagyomány szerint Szent György napjától Szent Mihály napjáig vannak kint a legelőkön a marhák, ám idén, az időjárás miatt kicsit másként alakult a helyzet. A napokban vitték csak be például a Dinnyési-fertő egyik elkerített részéről az angol vörösmarhákat – az angusokat -, hiszen a fű még egészen jól nőtt a területen. A Madárdal tanösvény bejáratánál azonban még mindig kint vannak a szürkemarhák – köztük egy alig három hónapos példány is.
- Mostanra lett szürke, nemrégiben még rejtőszínű volt, ahogyan egyébként a szürkemarha borjak is születnek – árulta el a feol.hu-nak Fenyvesi László, a fertő őre. Aki elmondta azt is: a szürkemarháknak ugyan van telelőhelyük a falu szélén, szükség esetén kapnak itt ellátmányt is, ám mivel kevés idén a takarmány - az aszály miatt kevés széna lett -, ezért amíg lehet, legeltetik őket. - Vannak még bőven legeltethető területek.
Bizonyított tény, hogy szürkemarhák számára ideálisabb, ha télen át legelnek, mintha csak szénát kapnának. 2010-ben volt egy árvizes év, akkor éppen azért nem volt elég széna, ezért egészen télen legeltettük őket. Kiderült, sokkal jobb kondícióban voltak utána, mintha szénát ettek volna csak egész télen.
Frissen Fejérből
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- A Fejér vármegyei kórház a legjobbak között
- Tóvárosban folytatódtak a városrészi szűrőnapok
- Olvasói fotó: Mezőszentgyörgyről is jól látható volt a sarki fény
- Kincseink az évszakok – kóruszene a Hotel Magyar Királyban