2022.08.29. 15:24
Volt egyszer egy Finommechanika: Ismét találkoznak az egykori munkatársak
A Székesfehérvári Finommechanikai Vállalat az egyik legsikeresebb, mégis, vagy éppen azért családias hangulatú munkahelye volt a megyeszékhelynek.
A Finommechanika sok fehérvári családnak jelentett egykor biztos megélhetést
Forrás: Annus István
A vállalat 1950-ben alakult, majd 25 eredményes esztendő eltelte után egy még nagyobb családhoz, a Videotonhoz csatlakozott. Az eltelt évtizedek után még sokakban élnek a korábbi emlékek, történetek, barátságok. Többekben felmerült ezek ismételt felidézésének igénye, az eddigi megkeresések pedig már közel száz, egykori „finommechanikást” értek el, akik szinte valamennyien örültek a személyes találkozás lehetőségének. Megszületett a közös döntés. A telephely jelenlegi tulajdonosa – a Videoton – hozzájárult ahhoz, hogy a régi munkahelyen jöhessen létre az összejövetel, az egyik, jelenleg üresen álló helyiséget vehetik igénybe, foglalhatják el újra néhány órás beszélgetés erejéig azok, akik annak idején együtt dolgoztak. Várják tehát a ma már idős finommechanikásokat szeptember 8-án, csütörtökön 16 órakor a Major utcai, egykori munkahelyen.