Frissen Fejérből

2022.08.15. 19:03

A Nagyváradi utca egyirányúsítása volt a fő téma a Maroshegyi egyeztetésen (videó)

Egyeztetésre hívták a maroshegyi önkormányzati képviselőt, Brájer Évát a Nagyváradi utca egyes lakói. A Gárdonyi Géza Közösségi Házban rendezett fórum fő témáját a városrész Nagyváradi utcájának közlekedési kérdései adták.

Kecskés Zoltán

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az ott lakók azt sérelmezik, hogy az óriási forgalom a házuktól mindösszesen pár méterre van. Egyikük azt kifogásolta, hogy gyakorlatilag a nap 24 órájában folyamatosan közlekednek az autók, nagyobb tehergépjárművek és elszomorító, hogy ráadásul nem a megengedett sebességgel (30 km/h) haladnak, hanem annál jóval többel. Másikuk szerint, ezt az utcát használják úgymond egérútnak a vidéken és Maroshegy külrészein lakók is. Az egyeztetésen megjelent lakók az utca egyirányúsítását kérik a képviselőtől, méghozzá a Brassói utca felől a Nagyváradi-Nagyszebeni sarokig, ezzel csökkentve az átmenő forgalmat és növelve az útszakasz biztonságát is. Mint mondták, gyakori eset, hogy a keskeny útszakaszon a járdára is felmennek a türelmetlen autósok, hogy elférjenek egymás mellett. Az pedig megint egy más kérdés, hogy a szűk járda egyes szakaszain, maguk a gyalogosok sem férnek el normálisan egymás mellett.

– Sokat gondolkodtam azon, Nagy Zsolt közlekedési iroda vezetőjével, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a lakók kérdései meghallgatásra kerüljenek – mondta Brájer Éva, aki hozzátette, három koncepció, lehetőség is kidolgozásra került, köztük az egyirányúsításra vonatkozó is. Fő problémaként kiemelte, egyes sofőrök közlekedési kultúráját.

– Kreatív megoldásokon is dolgozom – folytatta Brájer Éva, most az ovisok rajzolnak e témakörben, amiből egy nagy táblát készítünk és talán, ha a gyerekeink kérnek meg minket arra, hogy tartsuk be a szabályokat az hatásosabb lesz.

A jelenlegi egyeztetésen nem született döntés, mert az utca problémája és annak közlekedési szabályaira vonatkozó koncepciók kihatnak a szomszédos utcákban élők életére is, ezért a tervek szerint, augusztus végén, szeptember elején sor fog kerülni egy szélesebb Maroshegyi fórumra is. A témában természetesen megkérdezzük Nagy Zsolt véleményét, megoldási javaslatait is. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában