Frissen Fejérből

2022.03.25. 11:00

Defibrillátort adtak átaz Úrhidai Polgárőrségnek

Egy korszerű félautomata defibrillátor eszközt adtak át csütörtökön az Úrhidai Polgárőrségnek, melyre a Magyar falu program Falusi Civil Alap támogatása biztosított anyagi forrást.

Déri Brenda

Félautomata defibrillátort adtak át a polgárőrségnek

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A település polgármestere, Bognár József beszédében úgy fogalmazott, hogy nagyon hálás a polgárőrség tagjainak, amiért pályáztak a defibrillátorra, ezzel megteremtve annak lehetőségét, hogy bármelyik lakosnak a rendelkezésére álljon, ha kell. – Jó tudni, ha baj van, tudunk mihez nyúlni, azonban bízom abban, hogy nem lesz ilyen alkalom – mondja. A pályázat nemcsak az életmentő készülék beszerzését tette lehetővé, hanem azt az alapfokú elsősegélynyújtási tanfolyamot is, amin az átadó után részt vehettek a helyiek. A közel kétórás előadást Nagy Tímea tartotta. Egy bábun mutatta be a szükséges gyakorlatokat, melyek sok esetben életet menthetnek addig, amíg szakszerű ellátás nem érkezik a helyszínre. 
Megmutatta többek között azt is, hogy egy eszméletlen embernek hogyan kell biztosítani a szabad légzést, melyhez „csak” egy könnyű fejmozdítást kell elvégezni. 


Konkrét példákkal igyekezte elmélyíteni a hallgatóságban, hogy az egyes eseteket hogyan kezeljék, ha ilyen szituációba kerülnének. Beszélt arról, hogy mikor indokolt a stabil oldalfektetés, mikét kell felmérni, hogy milyen sérülései lehetnek a sérültnek, vagy arról, mit kell tenni egy feltehetőleg gerinctört földön fekvőn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában