2022.02.14. 07:00
Legfőképp orbánozott Márki-Zay Péter a fehérvári utcafórumon
Szombaton kora este az Alba Pláza előtti téren tartott utcafórumot Fazakas Attila és Márton Roland ellenzéki képviselőjelölt, valamint Márki-Zay Péter, a szivárványkoalíció közös miniszterelnök-jelöltje. Sok konkrétum ezúttal sem derült ki az ellenzék programjából.

Márki-Zay Péter ismét nyilvános vitára hívta ki a miniszterelnököt
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Kisebb feszültség volt tapasztalható a rendezvény kezdete előtt a mintegy kétszáz fős tömegben. Az egyik aktivista rendre utasította és rendőrökkel riogatta a békésen ott álldogáló, idősebb korosztályhoz tartozó embereket, mondván, ha megzavarják a beszédeket, akkor szól a rendfenntartóknak. Másutt néhányan már az órájukat nézegették, sőt akadt olyan is, aki táncra perdült a csípős hidegben: „Ha már megtiszteljük, hogy eljövünk, érkezzen időben!” – hangzott el néhányuktól.
18 óra 7 perckor aztán kesztyűben és csíkos szürke sáljában megérkezett a hódmezővásárhelyi polgármester. Megnyugodtam, szerencsére ezzel a dátummal tisztában van, nem úgy, mint a nagy dérrel-dúrral beharangozott évértékelőjével. Emlékeztetőül, néhány napja az egyik csatornán előbb azt mondta, 17-én esedékes az értékelő, majd kinézett valakire a stúdióban, és javított 15-re, majd néhány pillanat múlva 16-ot mondott. Azóta kiderült, 17-én lesz az évértékelő.
Szumma szummárum, megérkezett, és felszólalása elején rögtön reagált a miniszterelnök beszédére: „Orbán Viktor évértékelőjének az egyetlen erénye az volt, hogy ez volt az utolsó miniszterelnökként. Velem foglalkozott sokat, az ország valódi gondjaival semennyit” – mondta. Ezt hallva felvetődött bennem a kérdés: vajon ugyanazt a beszédet hallgattuk? A kormányfő ugyanis ki sem ejtette a nevét, csupán néhány percben felidézte azokat a zagyvaságokat, amik elhangoztak tőle. Orbán kiemelte, a baloldal vezetője továbbra is Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és egy gombaszakértő.
Ellenben a magát messiásnak tartó politikus csak vele foglalkozott. Nagyjából félórás beszédében a baloldali sajtóban és az ellenzéki politikusok által oly sokszor pufogtatott, a kormányt és a miniszterelnököt lejárató témákat hozott fel: a legkorruptabb, a legszegényebb és a Covidban is a legtöbb embert elveszített országnak nevezte hazánkat, amiért a kormányfőt tette felelőssé.
Az esemény békésen zajlott, ugyan többször bekiabálások hangzottak fel, Fazakas Attilát, a Jobbik politikusát árulónak, míg az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét egy bekiabáló melegnek titulálta. Erre Márki-Zay így reagált: melyik pártban van a legtöbb meleg? – tette fel a kérdést fennhangon. Majd leszögezte, hogy homofób emberek nem szavazhatnak a Fideszre. Hozzátette, ők egy olyan országért küzdenek, ahol a fideszes politikusok is bátran felvállalhatják homoszexualitásukat, mert abban nincsen semmi szégyen.
A politikus csodáról is beszélt, hiszen Magyarországon az elmúlt években soha nem látott béke és szeretet van legalább az ellenzéki térfélen. Nos, a Magyar Nemzet információi szerint borulni látszik az összefogás. Több helyen akad olyan politikus vagy politikusjelölt, aki az ellenzéki megállapodással nem törődve elindul a választókerületekben.
A kampánybeszéd végén Márki-Zayval készíthettek közös fotót a „hívők”, majd a baloldali kapitány maroknyi csapatával a főutcán végigsétálva a Hotel Magyar Királyba sietett.
Frissen Fejérből
- Alpintechnikával távolítják el a veszélyes fákat Székesfehérvár temetőiben
- Elrajtolt a középiskolások vitaversenye az MCC-ben!(videóval)
- Rejtvényfejtő napot tartottak a könyvtárban
- Átadták az idei Lions Díjat!
- Gyárlátogatás mellett zajlott a miniszteri egyeztetés a csúcstechnológiás fehérvári üzemben (galéria, videó)