2020.10.30. 15:30
Mi lesz, ha dől a szomszéd romos háza? – Alapi olvasónk tehetetlen
Egy alapi olvasónk, Szabó Fatima kereste fel lapunkat azzal, hogy a nyilvánosság erejét behívva bocsássuk vitára családja ügyét: családi házuk, udvaruk, gyerekei biztonságának ügyét.
Szabó Fatima itt nemcsak nekünk, hanem Gábriel Jánosnak is mutatja a romos házat, a fiatalember ötletére keresték fel lapunkat
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Alapon, a Dózsa György utcában lakik az öttagú család, a szülők és három kicsi gyermek. Mellettük – ha a háznak szembeállunk – bal kézre egy elhagyottnak tűnő ház rémült képe ostromolja a kilátás szépnek nevezhetőségét. Mit mondjunk, romos. Szabó Fatima azt mondta, három éve van így, rossz állapotban a ház. Ismeri a tulajdonosokat. – Szoktak idejönni, gondozni az állatokat, szoktunk találkozni is. Amikor felmerült ez a probléma, akkor én szóltan nekik. Akkor azt mondták, hogy vagy eladják, vagy elbontatják az épületet, de azóta tulajdonképpen nem történt semmi. Azt mondják, hogy az ügy folyamatban van, merthogy több örökös van – tette hozzá.
– Amikor mi ideköltöztünk, először a szomszédban lévő házról a vakolat esett le, ráesett még a vízóraaknára is. Akkor idejöttek, elpucolták. Kértem, hogy tisztítsák el, végül is így oldották meg, de aztán másnap estére a csúcsfal kidőlt – emlékezett vissza Szabó Fatima, aki nem emlékezhet arra, amikor a ház még lakott volt: amikor ideköltöztek, már akkor sem lakott a szomszédban senki. Mint elmondta, akkor azért még jobb állapotban volt a ház, mint most. Elmondta, járt az alapi önkormányzatnál, ahol megtudta, ez az ügy nem a helyi önkormányzat hatásköre. Hozzátette, hogy ő és az önkormányzat is írt egy-egy levelet a Dunaújvárosi Építési Hatóságnak.
Az asszony elmondása szerint a szomszédok 180 napot kaptak a hatóságtól arra, hogy hárítsák el a balesetveszélyes állapotot. Aztán lejárt a 180 nap.
– Felhívtam őket, hogy lejárt a 180 nap, de nem történt semmi. Akkor, rá nem sokkal a tetőnek azt a részét, ami hiányzik, levették. A tető nagyon a mi udvarunk felé dőlt. Ez tavaly november környékén történt.
A hölgy kifejtette, hogy egy közelmúltbeli esőzés megáztatta a házat, s ők most attól tartanak, hogy megindul egy része az ő udvaruk felé. Lapunk szívesen meghallgatja és leközli a romos ház tulajdonosainak álláspontját, ha jelentkeznek. Nevüket nem kívántuk mindenáron megtudni nyilatkozóinktól, mert nem célunk a feszültség szítása.