Negyed évszázad alatt már szabad elfáradni – Csókakőért Érdemérmet kapott Csöngedi Károly

A kitüntetett csókakői otthonában fogad Brúnóval, a 12 hetes vizslával, aki heves farkcsóválással köszönt. Miért nem vállalta tovább a képviselőséget?, szegezem neki mindjárt a kérdést, miután helyet foglalunk a konyhában, és Brúnó több kísérletet tesz arra, hogy a figyelem középpontjában maradjon.

– Az elmúlt 25 évben többször vettem ki szabadságot a munkahelyemen és szerveztem úgy az életemet, hogy mindig ott tudjak lenni, ahol kell. Kissé elfáradtam. Egy faluban képviselőnek lenni nem jár főállással. És ha nincs is annyi feladatunk, mint egy városi képviselőnek, akad munka bőven, ha az ember szívvel-lélekkel akarja csinálni – mondja. Hogy mást ne említsünk, egy kistelepülésen úton-útfélen megállítják a képviselőt az emberek az ügyes-bajos dolgaikkal. Ezekből pedig mindig akad. No, de tekintsünk vissza: miért vállalta annak idején a jelöltséget?

– Az első választásokat követően Csókakőn az idősebb generáció tagjaiból állt fel a képviselő-testület. Ez önmagában nem volt persze baj, de voltunk páran, akik úgy gondolták a következő választás előtt, jobb lenne inkább egy fiatalabb, aktívabb, sportosabb összetételű testület, amelynek tagjai frissebb szemmel tekintenek Csókakő dolgaira és arra a világra, ami jön – mesélte Csöngedi Károly. Ezért indult el és lett képviselő, majd Végh Konrád polgármestersége idején alpolgármester két cikluson keresztül.

A falut jól ismerte, mert azon túl, hogy tősgyökeres csókakői családból származik, gyerekként többször is eljárt a testvérével segíteni postás édesanyjának, így azt is tudta, ki hol lakik. – Most már nem tudom – teszi hozzá nevetve. – Annak idején belterjesebb volt a település. Ma már sokan költöznek ide a környékről, Fehérvárról, sőt Budapestről is. Ez persze egyáltalán nem baj, de az elmúlt durván 30 évben a 900-as lélekszámról nagyjából 1500 főre dagadt a lakosok száma. Ennyi embert képtelenség mind ismerni – mondja, majd megemlíti, rengeteget fejlődött az előnyére a község az elmúlt évtizedekben. – Ábele Marci fotós annak idején lefotózta az összes házat. Izgalmas lenne ezeket a képeket összevetni a mostani házakkal, utcákkal. De ehhez meg kellene találni a régi fotókat! – teszi hozzá.

Büszke arra, hogy jobbak az utak, a járdák, az árkok és sokat fejlődött az intézményrendszer Csókakőn, és arra is, hogy az elmúlt két és fél évtized alatt hatalmasat lépett előre a vár régészeti feltárása, állagmegóvása, sőt újjáépítése. Csöngedi Károly természetesen ebben is aktívan részt vett, s várlovaggá is választotta a Várbarátok Társasága. Ennek kapcsán adódik is a kérdés: össze lehet-e szedni azt a számos civil szervezetet, egyesületet és társaságot, amelynek a tagja Csókakőn?

– Lehet, hogy egyszerűbb felsorolni azt, amiben nem vagyok benne. Ilyen a borrend, de ennek tagságára pályázok majd nyugdíjas koromban, amikor lesz időm a szőlészetre, borászatra. Értelemszerűen nem vagyok tagja a nőklubnak, aminek viszont a feleségem az elnöke. És a polgárőrséget is feladtam, mivel nem tudtam maximálisan odatenni magam. Most csak pártoló tag vagyok – sorolta Csöngedi Károly, akinek amatőrfutball-karrierjét követően is szíve csücske maradt a csókakői futball. Ugyan az egyesületben már nem tölt be pozíciót, a több mint 4 évtizede futó szabadtéri kispályás focitornán, a Téli Kupa meccsein még most is mezt húz.

A nagy kérdés persze a miért. Miért vállal valaki 12 órás műszakvezetői állása mellé ennyit? Miért tölti szinte minden szabadidejét és hétvégéjét – ellenszolgáltatás nélkül – a várban, a focipályán, a tűzoltó­szertárban, a parkerdőben, a művelődési házban? S még lehetne sorolni. Erre egyetlen szó a válasz: lokálpatriotizmusból. – Azért áldozok a szülőfalumra ennyi időt és energiát, hogy az szebb, jobb és még élhetőbb legyen. És közben jól is érzem magam, mert barátok között vagyok – mondja, majd mosolyogva elárulja: nem biztos, hogy örökre visszavonult a képviselőségtől.