Kotló hegy: a bátorság és a hőstettek hegye

A huszárok Gántról és Szár felől indultak el már délelőtt, 13 órakor pedig a lovas és más hagyományőrzők felvonultak a Kotló hegyre, ahol a Kákics együttes egy olyan műsort mutatott be, amelynek dalaival a nagy háború és a második világháború katonahősei előtt tisztelegtek. A megemlékezések fáklyákkal, mécsesekkel a huszáremlékműnél és a kastélypark katonasírjainál folytatódtak. A Magyar Királyi 1. Huszárhadosztály 1945. január közepétől nagyjából március második feléig véres küzdelmet vívott a Vértesben, ahol súlyos veszteséget okoztak a sokszoros túlerőben lévő ellenségnek. A huszárok több mint két hónapig tartották állásaikat. Az iszonyatos körülmények között megvívott harcok egyik jelképes helyszíne lett a Kotló hegy, ahol az ellenség bekerítette az egyik huszárosztályt.

„Marjai hadnagy két napon át, lőszerutánpótlás nélkül, étlen, szomjan, dermesztő hidegben és hóviharban rendületlenül kitartott szakaszával, és egymás után közelharcban verte vissza a nyomasztó túlerő meg-megújuló támadásait” – olvasható egy később kiadott ezredparancsban. „A gyűrűből való kitörési parancsra szakasza élére állt, és elkeseredett közelharcban áttörte a két nap folyamán kiépített orosz védelmi övet. Közben szilánkos combcsontlövéssel megsebesült, és az orosz védőállás mögött fekve maradt. A dermesztő hidegben keze-lába lefagyott. Ilyen állapotban, öt napon át étlen, szomjan, a nagy vérveszteségtől teljesen elgyengülten, hófúvásban, méteres hóban, hegyről hegyre csúszott-kúszott Marjai hadnagy az orosz védőállásokon át, amíg saját csapataihoz visszatért. A fagyás következményeként majdnem összes ujjának ízét és mindkét lábát térden alul csonkolni kellett.” Marjai Tamás hadnagy ezért a haditettéért megkapta a legmagasabb kitüntetést, amelyet hősiességért, bátorságért akkor kapni lehetett: a Magyar Arany Tiszti Vitézségi Érmet. Ilyet az egész világháború alatt csupán huszonkét magyar és három német katonának adományoztak.