2019.08.02. 07:15
Játszva tanultak biztonságot a gyerekek a Bregyó közi táborban
Csütörtök délelőtt a rendőrség több osztályának és alosztályának képviselői is kiszálltak a Bregyó közi Napraforgó Városi Táborba.
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A kedves szülők megnyugodhatnak: a gyerekek jól viselkedtek. Ellenben a tábor kínálatában tegnap a közlekedésbiztonság és a bűnmegelőzés gyermekeket is érintő témáit játékos formában taglaló program került sorra. Röviddel 10 óra előtt Májer László rend-őr százados, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának kiemelt főelőadója még hivatala teljes komolyságával építette a kerékpáros ügyességi pályát az izgatottan, de sorba rendeződve várakozó gyerekeknek. A százados, aki a gyerekek oktatását a Székesfehérvári Baleset-megelőzési Bizottság titkáraként különösen is szívén viseli, utolsó simításként neonzöld spray-vel itt-ott megigazította a bóják közt kanyargó pálya aszfaltra fújt tájékoztató jeleit, majd a rajtvonal mellé lépve utat engedett az első versenyzőnek.
Mint elmondta: a kerékpáros ügyességi pályán a gyerekek ellenőrzött körülmények között gyakorolhatják az alapvető kerékpáros technikákat és tudnivalókat.
– A fő probléma az, hogy a gyermekek csak egyenesen és gyorsan magabiztosak – részletezte a főelőadó, kifejtve: mihelyt manőverezni kell, megfordulni vagy szűk helyre behajtani, esetleg magabiztosan lefékezni és megállni egy váratlan helyzetben – mindezt ráadásul szabályosan: na az már feladja a leckét. Májer László felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy a pálya szűken vett teljesítésén túl a játék lényegtelennek tűnő részletei is fontos közlekedési készségeket sajátíttatnak el a gyermekekkel. Először is: a rajtvonal mögött álló indulóknak fegyelmezetten várakozniuk kell, amíg sorra nem kerülnek.
Eközben figyelniük kell egymásra, alkalmazkodniuk kell egymáshoz. Mindezt ráadásul türelemmel. Való igaz: e készségeket felnőtteknek is oktathatnák. A táborépület teraszán a közlekedési ismeretek elsajátítására egy másik színhely is rendelkezésre állt, ahol a KRESZ bűvös kockáiból rakhattak ki közlekedési táblákat az önként jelentkezők.
Közlekedésbiztonsági előadást tartottak a Bregyó közi Napraforgó Városi Táborba
Szintén a teraszon rendezkedett be a bűnmegelőzési alosztály is, ahol a rendőrség szakemberei olyan praktikus, hétköznapi tudnivalókat osztottak meg a kicsikkel, hogy miként kell reagálni az idegenek közeledésére, és hogy egyes szituációkban milyen potenciális veszélyhelyzeteket és hogyan érdemes elkerülni.