A kivitelezési munka novemberben befejeződött

2019.01.11. 11:00

Megújult a velencei iskola

Az iskola épületeinek energetikai megújítása volt a célja annak a projektnek, amelyre közel 280 millió forint támogatást kapott a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Velencén.

S. Töttő Rita

A Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 2017-ben nyert közel 280 millió forintos támogatást, mely fejlesztés során az iskola, a kollégium, a gépműhely és a tanműhely épületeinek korszerűsítése valósult meg. A projekt elsődleges célja az épületek energiahatékonyságának javítása volt. A beruházás megvalósulását lezáró rendezvényre csütörtökön került sor az intézményben. Az iskola korszerűsítését célzó kiviteli tervek 2017 szeptemberére készültek el, majd ezt követően a munkálatok a következő év tavaszán kezdődtek meg. Az energetikai felújítás a főépületet, a kollégiumot, valamint a gépműhely és a tanműhely épületét érintette.

Az iskola korszerűsítését célzó munka a projektzáróval hivatalosan is befejeződött
Fotó: Igari Balázs/ Fejér Megyei Hírlap

Ezekben az épületekben a határoló szerkezetek és az elavult, helyenként rosszul záródó nyílászárók nem feleltek már meg a mai kor hőtechnikai és épület-szerkezettani követelményeinek, és jelentős hőveszteséggel működtek. Az épületenergetikai beruházás a külső határoló fal- és födémszerkezetek utólagos hőszigetelését, fűtési rendszerek korszerűsítését, nyílászárók korszerűsítését, valamint egy napenergiát hasznosító villamos energiát termelő napelem rendszer telepítését tartalmazták, törekedve az üzemeltetés energiaköltségeinek minél magasabb megtakarítására. A kivitelezési munkák tavaly novemberben befejeződtek, és azóta megtörtént a sikeres műszaki átadás-átvétel is.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget