2018.11.08. 07:20
Új népművelő állt munkába Iszkaszentgyörgyön
Szeptembertől állt munkába Fülöp Judit, a község új művelődésszervezője és könyvtárosa.
Fülöp Judit vezeti a községi könyvtárat is
Fotó: B. Kiss László / Fejér Megyei Hírlap
A kétgyerekes Fülöp Judit 2014 óta vesz részt a Virágos Magyarországért mozgalomban mint zsűritag. Fejér megyében három olyan települést látott a zsűrizés során, amely fenntartás nélkül megtetszett neki. Az egyik Iszkaszentgyörgy volt. Három éve költözött Somosmálra, a község határában fekvő szőlőhegyre. Az integrált közösségi szolgáltató teret, az IKSZT-t szeptember óta vezeti. Lapunknak elmondta: az intézményt inkább Közösségi Térnek szeretné hívni, mert ez az elnevezés méltóbb a magyar nyelvhez.

Fotó: B. Kiss László / Fejér Megyei Hírlap
„Nagyon nagy életet találtam a házban. A foltvarrók, a kötőkör, a nótaklub, a citeraegyüttes, valamint a Berki Lilla népiének-tanár által vezetett, fiatal anyukákból és csöppségeikből álló csoport akkor is működött, amíg az állás betöltetlen volt. Szeretném, ha még többen használnák a Közösségi Teret, szívesen adnék helyet kiállításoknak, kézműves programoknak is” – nyilatkozta.