2018.06.21. 16:30
Fejér megyében is foszlik a Jobbik
A megyei önkormányzat csütörtöki közgyűlésén a négy tagú Jobbik frakcióból hárman is bejelentették, kilépnek a pártból: a frakcióvezető Árgyelán János, Sebestyén Éva és Székely Zoltán. Balogh Zoltán nem volt jelen.
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Árgyelán János volt a regnáló Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyei regionális igazgatója a Jobbiknak. Az április 8-ai országgyűlési választásokon a párt Fejér megye 5. számú választókerületében indította.
– Az új vezetés az elmúlt hetekben-hónapokban hozott döntéseivel nagyok sok kárt okozott a Jobbiknak, a mozgalomnak – formált véleményt Árgyelán a Jobbik tisztújítás utáni, országos elöljáróinak munkájáról.
Saját regionális igazgató pozíciója június 30-án kilépésétől függetlenül is lejárt volna. Úgy gondolja, az új pártvezetés nem számolt vele.
– Azok az emberek, akik a tisztújítás előtt Toroczkai László mellett kampányoltak, perifériára kerültek a pártban. Az ígéret, hogy nem lesz leszámolás, nem valósult meg! – jelentette ki.
Árgyelán Jánostól tudjuk, ő és Sebestyén Éva ott lesz az ásotthalmi zászlóbontáson, a Mi Hazánk Mozgalom rendezvényén. Hozzátette, Székely Zoltán is egyetért a velük.
– Ha azt érezzük, hogy újra összeáll az a közösség, amelyet 2014, sőt 2010 óta folyamatosan veszítünk el, akkor érdemes csinálni, érdemes az élére állni! – mondta Árgyelán, aki benne van az új mozgalom kibontakozását segítő stábban is.
Lapunknak adott nyilatkozata szerint az exjobbikos fehérvári önkormányzat képviselő, Horváth-Tancsa Ágnes is utazik Ásotthalomra. Ő volt a város feloszlatott jobbikos alapszervezetének elnöke.
– Akkor úgy láttam, hogy Fehérváron a nemzeti-konzervatív eszméket a Fazakas Attila-féle csapat tudná hitelesebben képviselni – mondta erről Árgyelán, aki az országos politikai erőteret szemlélve úgy tartja, van társadalmi igény egy új nemzeti-konzervatív, jobboldali pártra.
– A néppártosodással mint fogalommal nem volt baj, de – pestiesen szólva – túltolták a biciklit! – szólt a Jobbik választási kudarcának okáról.