Laosz, a végletek országa – A csákvári fiatalember távol-keleti tapasztalatai

Tamás, aki még ma sincs harmincéves, az egyetem után az Állettenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet munkatársaként kezdett dolgozni , ám néhány év múlva Laoszban találta magát. Először 2015-ben utazott a távoli országba az intézmény sertésosztályának egy projektje kapcsán. Ott hozta össze a sors egy magyar takarmányozási cég vezetőjével, aki vegyesvállalatot működtet a távol-keleti országban. Tőle kapott állásajánlatot és egy vietnami repülőjegyet 2016 tavaszán. Pár hónapos szakértői munka várt rá egy takarmánykeverőben. Onnan került Laoszba, ahol másfél éve él és dolgozik a magyar állam által az országnak nyújtott második kötött segély hitelprogram keretében egy élelmszerbiztonsági lánc fejlesztési projektjében. Tamást a laoszi mindennapjairól kérdeztük.

- Mivel sokat dolgozom és járom az országot, leginkább a munkán keresztül látom az emberek mentalitását, ami egy európai számára elég furcsa. Jellemző történet, amikor egy kereskedő olyan vetőmagvakat adott el egy gazdaságnak, amelynek az általuk megszokottnál magasabb volt a termésátlaga. Tudni kell, hogy Laoszban évente kétszer aratnak. Amikor megvolt az első aratás, a kereskedő elment a gazdához megnézni, hogy vált be az általa eladott vetőmag. A gazda nagyon örült, mert kétszer annyi termése lett. Ám amikor a kereskedő megkérdezte, vesz-e újabb magokat, a gazda közölte, majd csak jövőre, mert idén nem kell többet vetni, hiszen kétszer annyi termést takarított be, mint szokott.

Laosz soknemzetiségű ország, egyben a végletek országa is. Kis falvakban, ahol még aszfaltozott út sincs, bambuszviskókban laknak, de a tetején mindegyiknek ott van a műholdas antenna, a gyerekek a legmodernebb telefonokat nyomkodják, a ház előtt pedig ötvenezer dolláros autó áll. Az igazán gazdagok persze ott is hatalmas kastélyokban élnek. A közbiztonság ugyanakkor Tamás szerint kiváló. Ebben talán benne van az emberek mély vallásossága és az élettempójuk is. A templomok egyben egy terület közigazgatási központjai is. A házak nincsenek számozva, így volt olyan itthonról küldött csomag, amit több mint egy év után kaptak meg. Viszont minden területen van egy olyan főnök, aki mindenkiről szinte mindent tud.

- Én a tempójukat szoktam meg a legnehezebben, mert európai ember számára lassúak és Pató Pál urasak – mondta Tamás. – Nem lehet őket „hajtani”, és ha Buddha- nap van, akkor végképp nem hajlandók semmire. Ebből pedig van számos. Négy újévet ünnepelnek. Ilyenkor is megáll az élet. A nyelv nem túl bonyolult, ám egy szónak akár nyolc jelentése is lehet attól függően, hogyan hangsúlyozza az ember.

Tamás másfél év után sem beszéli igazán jól a laót, de az emberekről sokat tanult. Tudja például, hogy szeretnék magukat mindig jó színben feltüntetni és megfelelni az elvárásoknak, az európai embereknek. Talán történelmükből is fakad ez a viselkedés. De milyenek az ételeik?

- Rengeteg zöldséget fogyasztanak, a húsból inkább a csontosabbakat szeretik. A csirkemell náluk nem sokat ér, ám a rágós, csontos csirkelábat imádják. A szárnyasok minden részét grillezik, lehet kapni például csőrével együtt nyársra fűzött kacsanyelvet. Az egyetlen gyilkos dolog a csípős. Mert Laosz az a hely, ahol az élő zene nagyon hangos, az erős pedig iszonyúan erős – mesélte Tamás, aki 2021-ig biztosan Laoszban marad a munka miatt, de nem is bánja, mert megkedvelte az országot és az embereket.