2017.11.09. 11:30
A megyében több mint háromezer gondozott van a szociális szférában
A Szociális Munka Napja idén már munkaszüneti nap, amely a szociális szféra társadalmi megbecsülésén is várhatóan javítani fog – hangzott el a nap kapcsán tartott ünnepségen, ahol díjakat is átadtak.
Gánton ünnepelték a szakemberek a Szociális Munka Napját
Fotó: Koppán Viktor Dávid
A Szociális Munka Napját, valamint a Fejér megyei szociális intézmények 10 éves integrációjának évfordulóját ünnepelték szerdán a gánti szociális otthonban. Az eseményen köszöntötte a szakma képviselőit Törő Gábor országgyűlési képviselő, aki visszautalva 2006-ra, így emlékezett:
- Áldatlan állapotokat találtunk akkor a szociális szférában, amelynek egyébként is nyomta a vállát az adósságcsomag – majd kitért a változásokra, az integrációra és kiemelte: a szociális dolgozóknak nincsenek ünnepeik, hiszen minden napot a munkahelyükön kell tölteniük, ahol hátrányos helyzetű gondozottakat, betegeket ápolnak. Majd hangsúlyozta: 21. századi körülményeket kell teremteni a szociális szférában is, ahol a gondozottak úgy érezhetik, családjuk van, amely figyel rájuk, s ahonnan nem vágynak el. Bátori Zsolt: a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója pedig kiemelte: a Szociális Munka Napja eddig csak üres szimbólum volt, idén azonban már mindenki számára lényeges üzenete van, hiszen az idei évtől november 12-e a szakma számára munkaszüneti nap – és lesz olyan év is, amikor nem vasárnapra esik e nap. Ez az intézkedés abban is segít – emelte ki a főigazgató -, hogy bárki, aki ebben a szférában teszi a dolgát, kezdheti azt érezni, hogy a szakma megbecsülése társadalmi szempontból is elindult.
KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK
Főigazgatói Dicséret:
Lang Zoltánné (Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény Mezőszilas telephely vezetője)
Térmeg Lászlóné (Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Tegyesz – nevelőszülői tanácsadó)
Kreka Zoltán (Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény, szakmai vezető)
Izmindi Mariann (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér Megyei Kirendeltsége – számviteli referens)
Szatmári Imre (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér Megyei Kirendeltsége – költségvetési és pályázati referens)
Lovas Katalin (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér Megyei Kirendeltsége – gyermekvédelmi referens)
Boldogné Kőrösi Mónika (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér Megyei Kirendeltsége – szociális referens)
Életmentő Díj:
Blaskó Zoltánné (Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény – ápoló)
Fenntartói Dicséret:
Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény vezetői és dolgozói részére
Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Tegyesz vezetői és dolgozói részére
Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény vezetői és dolgozói részére.