2023.10.24. 16:00
Polgárőrök segítik a nyugodt, biztonságos emlékezést a fehérvári temetőkben is
Mindenszentekhez és a halottak napjához közeledve a polgárőrök megkezdték a folyamatos bűnmegelőző járőrszolgálatot a temetőkben, sírkertekben és az urnatemetővel rendelkező templomok környékén.

Fotó: Unger Tamás
Az Országos Polgárőr Szövetség közleménye szerint a polgárőrség, együttműködésben a rendőrséggel és az önkormányzatokkal, fokozott és folyamatos járőrszolgálatot lát el a Mindenszentek és halottak napja körüli időszakban a temetők közelében lévő közterületeken és parkolókban. Hasonlóan dolgoznak majd ebben az időszakban Székesfehérváron is.
Mivel ebben az időszakban megnőhet a sírrongálások száma, a virágok, mécsesek, koszorúk ellopása, ezért az ilyen bűncselekmények megelőzése érdekében a polgárőrök nem csak figyelmeztetik a temetőbe érkezőket az értékeik védelmére, de figyelemmel vannak a lopásokra, gépkocsi feltörésekre, rongálásokra, a kialakuló kisebb tűzesetekre és az esetleges rosszullétekre is.
A polgárőrök helyi lakosként – igény esetén – segítik a temetőbe érkezők tájékozódását és a megemlékezés nyugalmát. A járőrszolgálat során a polgárőri tevékenységgel már nem megoldható eseményről soron kívül értesítik a rendőrséget, vagy a biztosítás parancsnokát.