2022.01.27. 12:14
A nádasba menekült autójával Nagyvenyim térségében az embercsempész
A Fejér megyei rendőrök a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen Nagyvenyim térségében kívántak ellenőrzés alá vonni 2022. január 27-én 9 óra 45 perckor egy lengyel honosságú személygépjárművet, amikor a 6219-es számú út 5-ös kilométerénél a gépkocsi az úttestről letérve, az azt szegélyező nádasba hajtott, ahol a jármű elakadt.

Forrás: Pixabay.com
A balesetet követően az egyenruhások a helyszínen elfogták a személyautó 21 éves grúz állampolgárságú sofőrjét, továbbá a járműben utazó kilenc férfit, akik magukat szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért a rendőrök előállították őket, elszámoltatásuk jelenleg is folyamatban van - közölte a rendőrség.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható
Frissen Fejérből
- Remekeltek a Fejér megyei fiatalok
- Konyhai praktikák az ünnepi időszak utánra
- Érettségizők figyelem, indul a visszaszámlálás!
- Örömteli, sikkes, és megismételhetetlen pillanatok a hatvanas évek fehérvári vidámparkjából
- Kiszivárgott egy videó arról, ahogy megcsonkítják a Móri úti fát, megszólalt az illetékes is (videó)