Belekóstoltak a vidék ízébe

2022.06.14. 07:05

Bemutatkozott a Székesfehérvár és Környéke Gazdakör

A Fejér Megyei Civil Központ elindított egy pályázatot, hogy megtalálja a megye legjobb kezdeményezéseit. Hétfőn a Székesfehérvár és Környéke Gazdakör mutatkozott be.

Palocsai Jenő

A gyerekek bepillantást nyerhettek egy méhcsalád életébe, majd mézet kóstolhattak

Forrás: Fehér Gábor / FMH

A gazdakör volt a házigazdája annak a pályaorientációs napnak, melyet hétfőn tartott a szervezet a Civilek Háza előtti téren. Az odasereglő általános iskolások kóstolhattak mézet, összekenhették magukat friss fekete ropogós cseresznyével, és megismerkedhettek két olyan középiskola standjával és ezáltal tevékenységével, akik kifejezetten az agrárium területére képeznek szakembereket.

A kiállított hatalmas traktor nem csak dísz volt, meg is mászhatta, aki akarta, sőt be is ülhetett a volánja mögé. Közben a többiek egy üvegfallal szerelt kaptár segítségével bepillantást nyerhettek egy méhcsalád életébe.

Varga Imre István, a gazdakör vezetője elmondta: – Ezt a programot azért indítottuk el, hogy megoldást nyújtsunk az agráriumban tapasztalható munkaerőhiány hosszú távú és minőségi pótlásában – mondta, majd folytatta:

– Véleményünk szerint ezt csak úgy lehet megoldani, ha fiatal szakképzett generációkat vonunk be, akik számára biztosítani kell az agrárium szakterületeihez igazított képzéseket, illetve az ezen területeken dolgozó vállalkozásokkal való kapcsolatot. Emellett azt is el kívánjuk érni, hogy a gyermekek és a szülők körében ismertebbé és ezáltal kedveltebbé váljon ez a szektor.

Méhekkel, traktorokkal, gyümölcsökkel és az agrárium területén kiemelkedő középiskolákkal ismerkedhettek a kisiskolások
Forrás: Fehér Gábor / FMH

A szakembertől megtudtuk, azon is fáradoznak, hogy felhívják a figyelmet a rövid ellátási láncok előnyeire, hiszen akár közvetlenül a termelőtől is lehet vásárolni, illetve érdemes felkeresni a piacokat is. Varga Imre hangsúlyozta:

– A magyar agrárium által előállított termékeket, szolgáltatásokat, élelmiszereket érdemes keresni, hiszen frissessége és zamata meghaladja a messziről behozott import termékekét, arról már nem is beszélve, hogy az európai uniós és a hazai szabályozások mennyivel szigorúbbak, mint mondjuk a kínai vagy akár az argentin előírások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában