hő- és aszálystressz

2021.07.16. 16:30

Kevesebb idén a termés, de a minőség jobb

Nem kímélte az idén az időjárás a kenyérgabonát, ősszel a vetése sem volt problémamentes, majd az aszályos hónapok, a hűvös tavasz és a berobbanó hőség viselte meg. Így a vártnál alacsonyabb búzaterméssel kell beérni a gazdáknak, a minőség és a sikértartalom azonban jó a betakarítás első eredményei alapján.

Dávid Erzsébet, Pálinkás István

Három kombájn vágja az érett búzát az Aranybulla gabonatábláin

Fotó: Borbély Béla

Aratópálinkával nyitni azon a földön, amelyen kombájnnal kezd el dolgozni valaki, nagyjából akkora felelőtlenség, mint a helyi yardot kínálni vele autóba üléskor. Nagyon jól tudja ezt Juhos Béla Bence, akit gazdálkodóként az egyik legszebb termőterületnél találtunk, Rácalmás környékén. – Erről a tábláról egyenesen Gyermelyre mennek a szemek, három kamion várakozik, hogy megteljenek, s már viszik is. Logisztika és a hagyományos, több évtizedes szakmai kapcsolat és minőségi termény az, amiért ezt elmondhatom – magyarázza az aratást a múlt héten kezdő szakember.

Az őszi árpa termése már a raktárban van

A terület, amely 6 kilométerre van Adonytól – ahol a 40 fok fölötti hőgutát mérték július 8-án – már a másfél hete tartó aratás minőségét is mutatja: a közel 80 hektáros repce betakarításával már végeztek, majd a kenyérgabona következett: – Ha a tervek szerint mennek a dolgok, akár a jövő héten be is fejezhetjük az aratást. Erős közepesnek ígérkezik a termés még a száraz tavasz ellenére is.

Kovács Attila kamionsofőr következetes a majdan készülő kenyér tekintetében éppúgy, mint a vezetésben: – Összehasonlíthatatlan a mai aratás a korábbi, tradicionálisan kaszával végzettel. Légkondicionált járművek, technológia, logisztika. A kenyér elkészülte függ a malomtól, a pékektől. Nem titkolom, a hazai terméket vásároljuk.

Három kombájn vágja az érett búzát az Aranybulla gabonatábláin
Fotó: Borbély Béla

Megpróbáltatások

– Egyszerre kellett a csapadékhiány és a hirtelen megérkezett 35 fok feletti hőség okozta kombinált stresszt elviselni a kalászosoknak. Az őszi árpa – mivel kevésbé érzékeny és korábban érik, mint a búza – viszonylag jól viselte a megpróbáltatásokat, jó hozamokkal sikerült betakarítani. A kemény búzáknál azonban a forróság miatt nem telítődtek megfelelően a szemek, ami kedvezőtlenül befolyásolja a termés mennyiségét. A kutatóközpont parcelláin ennek ellenére a minőség jobb lett, mint amire a kedvezőtlen hatások miatt számítottak – mondta el a Fejér Megyei Hírlap érdeklődésére az Agrártudományi Kutatóközpont megbízott főigazgatója, a martonvásári Kalászos Gabona Nemesítési Osztály vezetője, Vida Gyula.

Erről a tábláról egyenesen Gyermelyre mennek a szemek
Fotó: Pálinkás István

A búzán a sor

Az aratásra érett kalászosok közül az őszi árpa termése már megyeszerte a magtárakban van. Nem panaszkodhatnak a gazdák: hektáronként 7 tonna fölötti átlaghozamokkal fizetett a kalászos. A hét közepén a búza betakarításának mintegy felénél tartottak a megye gazdaságai. Az eddigi eredmények szerint az átlaghozamok hektáronként 5,5–5,6 tonna körül alakultak, a beltartalom, a sikértartalom viszont jó. A vártnál és a szokottnál alacsonyabb hozamok oka az, hogy a júniusi hőség megállította a szemek kiteljesedését, apróbbak lettek a kalászt betöltő búzaszemek.

A hétvégi szélvihart szerencsére „megúszták” a gabonatáblák, igaz, a száraz növényt már nehezebben is „fekteti le” a vihar, mint a zöld állapotban levőt – tudtuk meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakemberétől, aki azt is elmondta, hogy a megyében elegendő kombájn áll rendelkezésre ahhoz, hogy a következő két hétben mindenütt befejeződhessen a kenyérgabona aratása.

A következő tíz napban végezni akarnak a betakarítással a székesfehérvári Aranybulla Mg. Zrt.-nél is. A gazdaságban három kombájn vágja, csépeli a mintetgy 600 hektáron megérett gabonát. Szabó Gábor növénytermesztési ágazatvezető búzából erős közepes termésre számít, az első eredmények szerint hektáronként 5,5–6,5 tonna közötti hozamokkal fizettek a már learatott táblák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában