2020.11.26. 15:00
Nem a receptben van a titok
Álland Rebeka cukrász édességes története persze anyu konyhájában indult, kókuszgolyókkal. A Deák-iskolában, majd a Balaton északi partján, Csopakon folytatódik. Két társával együtt nyitottak ott egy cukrászdát, Rebeka a főnök a sütők fölött.

Rebeka karácsonyra nem csak diós és mákos bejglivel készül: süt aszalt gyümölcsöst és mézeskalács fűszerkeverékest is
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
– Hetedik-nyolcadikban még nem tudtam, hogy mi akarok lenni. Az biztos volt, hogy szakmát szeretnék, és mindenképpen Fehérváron. Valaki elém rakott egy listát, szembejött a cukrász. A konyhában mindig is szerettem tevékenykedni. A sütiket nagyon szerettem. Már nem! Mindenki nagyon édesszájú a családban, én is az voltam, igazán, de most már csak, ha új sütit készítek, azt kóstolom meg – mondta.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Rebeka 2013-ban kezdett el cukrásznak tanulni a Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában (ez az intézmény mai neve), s három tanév hipp-hopp eltelt, 2016-ban szakmája volt máris. Rátett még két évet, így 2018-ban az érettségije is kezében volt. Azt követően egy pékségben dolgozott mint cukrász, két üzletet „töltött” egyedül, már ott is maga foglalkozott az alapanyagok beszerzésével, rendelésével. Társaival közös cukrászdáját idén tavasszal nyitotta meg, május közepén.

Egy csomó új – sosemvolt azelőtt – sütit készít; saját recepteket ötöl ki.
– A hagyományos süteményekkel is úgy vagyok, hogy megcsinálom őket, nagyon szeretem ezeket elkészíteni, de azért mindig belecsempészek valami újat – fogalmazott.

A régi receptek alapján a dobostorta krémje étcsokis, ám Rebekáék csopaki cukrászdájában a nyáron a „Fehércsokis kisdobosok” voltak a menők. Saját fejlesztésű sütije a fahéjas torony, és hasonlóképpen az a cukrászdájuk nevét viselő feketecseresznye-pálinkás „KapoCS” tortaszelet is.
– Úgy vagyok a receptekkel, hogyha valaki bejön, és kíváncsi rá, nagyon szívesen odaadom neki, mert nem a receptben van a titok, hanem az elkészítésben – vallja.

Tudják, mik azok a formatorták? – Sokan mondják rá, hogy művészet – mondta Rebeka. Ő évek óta rengeteg formatortát készít. Jellemzően képek után.
– Előbb lesütöm az alapformát piskótából, betöltöm, és utána, amikor már össze van dermedve, akkor lehet elkezdeni szobrászkodni vele, hogy minél élethűbb legyen – ismertette.

Főleg kézzel dolgozik, de a szilikonos ecset és az ételfestékszóró is jó cukrászszobrász eszközök.
Élethű bagoly, maci, kiskutya is kikerült már a kezei közül. Csak aztán legyen szívük beleharapni az édesszájúaknak!
Cukrászoktatóval készült interjúnkat itt olvashatod.