Csapat nélkül már nem lehet elérni a Nobel-díjat

Milyen érzés átvenni a világ talán nem túlzás, hogy legrangosabb elismerését?
Igazából még nem vettem át a kitüntetést csak értesítettek róla, de… hát időbe telt mire tényleg, igazán sikerült realizálni és felfogni, hogy ez tényleg valóság és nem álom. Valóban óriási érzések tömkelege, amik az embert ilyenkor hatalmukba kerítik és ezeket nehéz szavakba önteni. Alázat és hála nagyon-nagyon sok embernek, kollégáknak, családnak, meg mindazoknak, akik a körülményeket megteremtették ahhoz, hogy ezek a kísérletek létrejöhessenek, és hogy aztán megtörténhessen az, ami most velem történt. Amikor megtudtam a hírt, ez mind megfordult, és azóta is többször megfordul a fejemben.

Hány lépcsőn, tudományos szinten, fokozaton keresztül jut el valaki, hogy egyáltalán a Nobel-díj előszobájába kerüljön? Ön 2015-ben bejutott oda és most meg is kapta. Mi hozta meg az áttörést?
Nos, ez nem igazán jelöltség, mert valójában a jelöltségről nem tud senki semmit hivatalosan, így én sem. Van egy szervezet, a Thomson Reuters, amely scientometriával foglalkozik. Egészen pontosan statisztikai módszerekkel mérik és analizálják, hogy kinek a munkáját hányszor említik a tudósok a hivatkozásokban. Ez a társaság minden évben elkészít egy olyan előrejelzést, melyből kiderül, hogy az elért eredményeik alapján kik lehetnek esélyesek a Nobel-díjra. A várományosok listája évről évre megjelenik és valóban 2015-ben én is ezen megnevezettek között voltam, de ez igazából a Nobel-díj bizottság számára nem jelentett semmit, vagyis ennek hivatalos jelentősége nincs, ez valójában egyfajta játék csak a számokkal.

Ha valaki megkapja a fizikai Nobel-díjat, az elmondhatja, hogy igazán célba ért. Mit tud ezek után elérendő célként kitűzni maga elé egy kutató, egy tudós?
Elérendő cél ugyanúgy van, mint eddig, mert ez az elismerés nem is volt elérendő cél. A célokon ez igazából semmit sem változtat. Ez a munka sosem a Nobel-díjról vagy más díjról, kitüntetésről szól. A célok azok mindig egészen más jellegűek, hiszen azok kifejezetten tudományos célok, esetleg alkalmazási célok. A Nobel-díj nem cél, a Nobel-díj inkább egyfajta következménye annak, hogy bizonyos célokat, amiket az ember kitűzött maga elé, azt esetleg el tudta érni. A bejelentés megtörtént, de ettől függetlenül ugyanannyi tennivaló és feladat van, mint két nappal ezelőtt.

Mi az üzenete azoknak, akik most lépnek csak arra az útra, amit ön már végig járt? Mi a titka, vagy éppen mi az a titkos összetevő a sok munkán és szorgalmon túl, ami legalább elviekben alkalmassá tesz valakit az elismerésre?
Mindenképpen az kell, hogy célokat tűzzünk ki magunk elé, hogy higgyünk abban, hogy azok a célok elérhetőek és higgyünk abban is, hogy képesek vagyunk azokat a célokat elérni, és persze dolgozni és dolgozni és dolgozni. Emellett, adott esetben érdemes minél több olyan embert találni, akik szintén hajlandók hinni ebben az ügyben, mert ezekhez a célokhoz csapat kell. Manapság a tudomány területei olyan komplexek, hogy a kitűzött célokat már nem igazán tudják egyedül elérni az emberek, tehát ezekhez a sikerekhez komoly csapatokra van szükség. Nagyon fontos tényező az is, hogy sikerüljön olyan csapatot felépíteni, amelyben mindenki egy irányba húzza az igát és hisz a célokban, és hogy azokat érdemes követni, és érdemes értük küzdeni. Ha mindezek megvannak, akkor talán így lehet sikeresnek lenni.

Mikor köszöntheti önt ebből a jelentős alkalomból szülővárosa Mór, milyen gyakran van ideje hazalátogatni?
Fenyves Péter polgármester úr nagyon kedvesen az elsők között volt, aki SMS-ben gratulált nekem. Nagyon nagy örömmel olvastam és a sűrű program ellenére még aznap, tehát mindjárt az első nap meg is köszöntem neki. Azt is megírtam, hogy a Nobel-díj átadó ünnepség után valamikor nagyon szívesen elmennék Mórra, hogy ott beszámolhassak a díj átvételével kapcsolatos körülményekről, és úgy egyáltalán mindenről, ami ezzel kapcsolatos. Valamikor az új év első negyedében, felében mindenképpen szeretnék sort keríteni erre a látogatásra, remélem sikerül.