A régiségek bűvöletében – Titkokat rejt a polgárdi családi ház (galéria)

– Meg kell tanulnom elengedni a dolgokat – vág egyből a közepébe. – Az elv kristálytiszta: több ezer darabból álló gyűjteményemet úgy rendszerezem, hogy fókuszában a népi és a polgári kultúra egykori tárgyai maradnak majd meg. Természetesen a helyben fellelt régiségekkel kiegészítve. (Ne feledjük, Polgárdi a Batthyány család egykori otthona volt.) A megvalósítás viszont már nem ennyire egyértelmű.

Krizsanyik István húszéves kora óta gyűjti a régiségeket, immár negyvenegy éve, melyből az utóbbi két évtized igazán intenzívnek mondható. A gyűjtés a vadászösztönt is előhívta benne. Akik ismerik, mára már hetente ide-oda hívják. Megkiabálják a népek: „Pistukám! Nézz el hozzám, te biztosan találsz helyet a sok kacatnak!” Jól emlékszik: gyűjteményének első darabja egy háborús katonai bajonett volt.

A hátsó szobában telepszünk le, körülvesz bennünket a múlt, sajátos időutazásra indulunk.

Amott a falon zenélő házi áldás (fülbemászó dallamot játszó tűszerkezetét maga javította), a míves szekrénysor tetején petróleumlámpák sokasága. És a vekkerek… Az a szép számlapos vajon hányszor ébresztette a gazdáját hosszú éveken át? A fekete bőrrel bevont paripa hol is állhatna máshol, mint az öntöttvas jancsikályhán, az ölezőléc a helyi földosztáskor szolgált mérőeszközként.

Az egykori pásztorember három botja (gyerekkori, felnőttkori és a „kígyós”) is a birtokába került. Utóbbi különlegessége, hogy maga a természet faragta. Bennük van a múlt, a lét minden várakozásával, boldogságával, keserűségével. S ott vannak a csengők is.

Festményeket mutat. Könyveket, fotográfiákat, dokumentumokat és irományokat. A csatos imakönyv 1891-es, a vaskos, német nyelvű hittörténeti kötet 1859-es kiadású.

Kintebb aratókorsók és miskakancsók, szódásüvegek és patkók. A magasban eketaliga, a szabadtéri kemence ajtaja fölötti tégla 1793-ból való. A rag alatt, a porcelán áramszigetelőre támaszkodó ásón fekete rigó fészkel.

Vallja, hogy minden tárgynak külön élete van. Vajon kié lehetett egykor? Mindig ott van mögöttük az ember. Életek és sorsok.

– Keresek, kutatok… és találok – magyarázza Pista. – A régi parasztházakat pincétől a padlásig ismerem, piacokra, vásárokra járok. Mi, gyűjtők egymás közt sajátos véd- és dacszövetséget alakítottunk ki. Nekem kell, neked kell! Egyikből fakad a másik, segítjük egymást.

Értékek és emlékek. Gyűjtőszenvedélyében a régmúlt tisztelete, szeretete vezérli. Az, hogy megőrizze ezeket a régiségeket. Legyen az faragott, kovácsolt, agyagból formált. Vagy bármi…

Rátalál a régiségekre, és azok egyúttal rátalálnak a gyűjtőre. Mintegy kiválasztják, és megmutatják magukat. Vigyél magaddal – kérlelik. És ő nem hagyja cserben őket. Hazaviszi, rendbe teszi mindahányat – és széppé válnak. A régiségek bűvöletében él, hang nélkül is beszélnek hozzá, csak tudni kell őket meghallgatni. Úgy érzi, általuk más szemmel nézi a világot.

Szenvedély ez? Igen, szent megszállottság. Hovatovább függőség. De jól van ez így – mondja. Felesége és gyermekeik mindenben támogatják.

Most legutóbb a római randevún, a régi patikánál egy antikvárium hívogatta. Nem lehetett kihagyni. Az egyes tárgyak értékét kapásból megmondta a tulajdonosnak, aki rácsodálkozott: hogyan, miképp? Aztán amikor elárulta, hogy gyűjtő, a férfiú egyre feljebb próbálta srófolni az árakat.

– Hivatalsegédi munkám az önkormányzatnál, a különböző rendezvények hangosítása, a házi hangstúdióm, mind-mind egy másik világ, egy másik élet – tűnődik el. – A régiségekkel viszont sajátos szimbiózisban élek. Megnyugtatnak, elvarázsolnak. Néha, ha éjszaka megébredek, s eszembe jut valamelyik tárgy, hátrajövök, és elbíbelődök vele. (Az éjszaka titkokkal teli...) Válogatok, restaurálok, rendszerezek, feljegyzéseket készítek. Nagy bánatom, hogy gyűjteményemnek csupán a 60 százaléka van feldolgozva. Bár jól tudom, egy nap ugye 24 óra, de hát ott van még az éjszaka is… – somolyog.

Hiszi, hogy a tárgyak tovább élnek általa. Édes gyermekei! A kötődés misztikus. Magam is érzem, ahogy mesél róluk, ahogy kézbe fogom egyiket-másikat.

Lassan búcsúzunk, Pista kikísér. A két kutyus kíváncsian vizslat, a kis ausztrál terrier a lábamhoz bújik, bezzeg a tacskó sem tétlenkedik, simogassam meg őt is. A szürke cica csak nyújtózik egyet, s előkelően figyel, ő bizony nem ugrabugrál ebben a fene nagy kánikulában…