Olvasva tanult köszönömök

Azonban most, éppen most az információ korában valami meghibásodott. Egyre több és egyre biztonságosabb, modernebb kommunikációs csatorna nyílik ember és ember között és valahogy mégis sérül az üzenet átadás közben. A nagyszüleink még tudtak egymásnak köszönni, attól függően, hogy barát, idegen, érkező, távozó volt-e az illető. Számukra nem volt kihívás az, hogy hogyan illik valamit kérni, ahogy az sem, hogy ha valamit kaptak, akkor azt meg kell köszönni. A mi generációnkkal viszont valami baj lehet, mert a gyermekeink korosztálya már olvasva tanulja, több, de főleg kevesebb sikerrel a varázsszavakat. A kereskedelmi, vagy éppen vendéglátós helyeken ki kell írni, hogy „kérek szépen” és nem „lesz egy ez, meg ez…” meg hogy Köszönöm, vagy, hogy Viszontlátásra. Az oktatási intézmények lépcsőin is olyan szavak sorakoznak, amiknek magától értetődően jelen kellene lenniük a szókincsünkben, ám sokan még az értelmező szótárban sem találnák meg, mit is takarnak.