Ritmust adnak a megvilágosodáshoz a fehérvári taiko-dobosok

– A taiko az utóbbi nagyjából száz évben inkább egy elő­adásmódot, egy zenei stílust takar, amiben elsősorban különböző dobokat használnak, de megszólalhatnak kiegészítő hangszerek is. Eredetileg egyszemélyes előadási forma volt, amiből csak 70 éve vált csoportos zenei tevékenység – vágott a téma közepébe Rétlaki Gábor, a fehérvári Alba Dojo vezetője. A japándob előadási metódusa generációról generációra öröklődött egy meghatározott rendszer szerint, melyben egy tradicionális hagyományokat követő mester adta át tudását a tanítványainak. A japándob ott volt a vallási szertartásokon, csakúgy, mint a „világi” helyi fesztiválokon is.

A ma ismert kumi-daiko stílust egy japán jazzdobos, Ogucsi Daihacsi találta ki az 50-es évek elején. Ő volt az első, aki a hagyományokkal szakítva olyan formációt alakított, amelyben minden tag másfajta japándobon játszott. Ötlete korszakalkotónak bizonyult, és mivel nemcsak a hangzása sajátos, de látványnak sem utolsó, a taiko világhódító útra indult. Az 1960-as években elsőként az Egyesült Államokban vált népszerűvé, ahová a század elején japán bevándorlók vitték magukkal. Az utóbbi néhány évtizedben aztán népszerűsége átterjedt Európára, Ausztráliára és Dél-Amerikára is; sorra alakultak a Japánon kívüli taikocsapatok. Közép-Kelet Európában először Magyarországon jelent meg, ma több csoport is működik. És hogy mitől izgalmas egy japándob-előadás?

– A különböző darabokban egyszerűbb és bonyolultabb ritmusokat társítanak, a dobolás pedig nem egyszerűen a dobok ütéséből áll, a csoport tagjai egyfajta táncos koreográfiát is előadnak dobolás közben. Mindehhez persze komoly koncentráció és precizitás szükséges. Ugyanakkor attól is népszerű, hogy bárki bármilyen életkorban elkezdheti, nem szükséges hozzá semmilyen zenei előképzettség, vagy komolyabb fizikai állóképesség – profi szinthez persze kell –, csak ritmusérzék és odafigyelés, hogy a dobos szinkronban tudjon dolgozni a csoport többi tagjával. Azt szoktuk mondani, akinek van négy ép végtagja, az tudja gyakorolni a taikot – árulta el Rétlaki Gábor.

A kumi-daiko-csoportokban, ahogy fentebb említettük, többfajta dobot használnak, amelyek eltérően az általunk ismert doboktól, zártak, vagyis az aljukon is feszül bőr. Lássunk néhány jellemző darabot! A shime-daiko („feszített dob”) leginkább a nyugati zenei világban használt pergődobhoz hasonlítható, ami az ütemet adja, és jelzi az ütemváltásokat. Ez egy kb. 25–30 centiméter átmérőjű, alacsonyabb dob, aminek a tetején és az alján is erősen megfeszített állati bőr van, hogy magas hangon szólaljon meg, az egész hangszert zsinórokkal fogják össze. A hirado-daiko („lapos testű dob”) nagyobb átmérőjű, mint a shime-daiko, és a hangja is mélyebb, de még ennél is öblösebben szólnak a miya-daikok („ereklyetartó dob”), amelyek magasabb, testesebb darabok. A miya-daiko egyébként a leggyakrabban használt japándobfajta, amelyekkel fesztiválokon biztosan lehet találkozni.

Említsük még meg az okedo-daikot, amely leginkább a menetdobhoz hasonlítható, de állványon is lehet használni, és ugyanúgy kötélzet fogja össze a testét, mint a shime-daikonak. A hangszerek – mivel ma is a régi hagyományoknak megfelelően üreges belsejűek, de egy darab fából készítik őket, és gyakran több éven keresztül szárítják, érlelik a fát – igen drágák. Nyilván ma már léteznek több fadarabból, esetleg lemezből készült dobok is, amelyek ezáltal olcsóbbak, de ezek a hangjuk és a használhatósági idejük tekintetében nem veszik fel a versenyt a tradicionális japándobokkal. – Az egyik legnagyobb magyar csoport a Taiko Hungary. Mi is náluk kezdtük tanulni ezt a műfajt, hogy elhozhassuk a japándobtanulás lehetőségét Fehérvárra. Az Alba Dojoban eddig kifejezetten a küzdősportok oktatására koncentráltunk, de már a kezdetek kezdetén felvetődött bennem, jó lenne a távol-keleti kultúrákba is bepillantást engedni, netán oktatni is néhány elemüket, de erre korábban a versenyek és gálák mellett nem maradt idő. Egészen mostanáig – mondta Rétlaki Gábor, aki hosszú ideig maga is eredményes karateversenyző volt.

A dojo szó szerinti fordításban azt jelenti: a megvilágosodás helye. A megvilágosodáshoz Fehérváron tehát már nemcsak a harcművészeteken, hanem a japándoboláson keresztül is eljuthatunk.