Sasvári János alkotásai Kápolnásnyék központját díszítik

9-10 évesen erdei munkákban segédkezve, a keze ügyébe kerülő érdekes alakú fadarabok a mese világát jelenítették meg számára. Nagyapja vésőire, majd az 1986-os fafaragótáborra lelve, Cs. Kiss Ernő fafaragó művész irányításával hamar a fafaragók között találta magát. 1989-ben művészeti oktatói igazolványt is szerzett, nyári táborokban adta át tudását. Mindennapjainak szerves része a fafaragás. Legtöbb alkotása a magyar történelem kiemelkedő alakjait ábrázolja, illetve történelmi ihletésűek. Megszállottként igyekszik a fából minél szebb dolgokat elővarázsolni. Talán többen elmentünk már a kezei által készített remekek mellett, vagy többször meg is csodáltuk a benne rejlő művészetet, de a mögöttes tartalmat eddig nem sokan tudhattuk. Sasvári János számos alkotását adományozta Kápolnásnyék községnek és a környékbeli településeknek, illetve azok intézményeinek.

Jani bácsi munkáit bemutatva részletesen elmondta mindegyik alkotásának történetét. Elsőként az iskola auláját díszítő aradi tizenhárom vértanú domborműveit mutatta meg, amelyeket 1989-ben adományozott oda. Igaz, a hivatalos átadás csak 1999-ben történhetett meg. Na és mi vezérelte arra, hogy ezt a nagy munkát elkészítse? „A cserkész második törvénye: A cserkész híven teljesíti kötelességét, amellyel Istennek, hazának és embertársainak tartozik.” Merthogy a művész úr hosszú ideig szervezte a cserkésztáborokat a cserkészcsapat vezetőjeként.

A nyéki köztéren áll az 1956-os kopjafa, amely az ő keze munkáját dicséri, illetve az 1848-as megemlékezés műve is. Témája ennek: Petőfi Sándor a segesvári csatában kozákok szuronyai között. Mivel vallásos, magyar érzületű, iparoscsaládban nevelkedett, sok történetet hallott a magyar történelem eseményeiről. Ezért is fontos számára, hogy az ifjúság a magyar történelemről képet is alkosson, amelyet munkáival próbál közvetíteni számukra. Ebből adódóan már gyermekkora óta foglalkoztatta a gondolat, hogy miként és mikor tudná megörökíteni Petőfi elesését a csata mezején, ahogy azt versében is leírta. – Mindig is jól rajzoltam, ezért több alkalommal vázlatrajzokat készítettem az eseményről. Az osztályfőnököm székely származású volt, a szülei a csata helyszíne közelében éltek, így az ő elbeszélései alapján még hitelesebbé tette a képet számomra – mondja. A ’48-as téma nagyon közel áll szívéhez, így a vizsgamunkája is ebből született. 1998. március 15-én pedig egy gyermekkori álma válhatott valóra, amikor az 1848-as szabadságharc emlékműve elkészült és felavatásra került a Vörösmarty Parkban. Ezután a Millecentenáriumi Emlékkőhöz mentünk. A mindenkori magyar történelem iránti hűség arra késztette, hogy a 2000-es évfordulót valamiképpen megörökítse. A reliefen látható a honfoglalás csatajelenet, a harcmodorukat ábrázolva, megfutamodást színlelve körbezárták és lenyilazták az ellenséget. Ahogy Vörösmarty a Szózatban megfogalmazta: „Őseinket felhozád Kárpát szent bércére.” Az I. és II. világháborús emlékmű felújításakor az emlékmű falának két oldalára egy-egy táblarelief elkészítését vállalta társadalmi munkában. Az első tábla egy frontra induló és családjától búcsúzó katonát ábrázol. Az induló vonat perontól intve távolodik az állomástól. A második pedig a fronton elesett honvéd bajtársát a csatatéren eltemetve ábrázolja, az elhunyt puskáját magához véve. Ezekről a művekről a készítő nevét törölték, emiatt csak a tábla oldalába – utólag – vésve találhatjuk meg az alkotó vezetéknevét.

Jani bácsi vallja – a fának lelke és titka van. A jó mester ezt kitudakolja, egyezséget köt a fával és már nevet is ad elképzelésének. Érvényesülni hagyja a fa anyagát ereinek, színeinek, felületének szépségét és meghagyja a fa göcsörtjeit. Sasvári János alkotásain, munkáin is érezhetjük küldetését.