MOB-közgyűlés

2022.11.26. 13:12

Wladár Sándor lett a Magyar Olimpiai Bizottság új alelnöke

Hetvenöt igen, öt nem szavazat és három tartózkodás mellett egyetlen jelöltként Wladár Sándor olimpiai bajnokot, a Magyar Úszó Szövetség elnökét választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új alelnökének a szervezet szombati közgyűlésén. A voksolásra azért volt szükség, mert az eddigi alelnök, Schmidt Gábor a helyettes államtitkári kinevezését követően lemondott posztjáról.

Wladár Sándor lett a Magyar Olimpiai Bizottság új alelnöke

Forrás: MTI

Fotós: Máthé Zoltán

Több mint egyéves szünet után ez volt az első olyan közgyűlés, amelyen újra a - sportban érintett szervezetek képviselőivel - kibővített tagság vehetett részt. Gyulay Zsolt elnök tájékoztatása szerint a decemberben 127 éves MOB-nak az alapszabály szerint 127 tagja lehet, ebből jelenleg 114 hely van betöltve, közülük 88-an jelentek meg a tanácskozáson, de az alelnöki szavazáson már csak 83-an vettek részt.

A közgyűlésen Schmitt Pál Gyulay Zsolttól vehette át az Európai Olimpiai Bizottság által neki ítélt European Olympic Laurel-díjat, mert a szervezet októberi, 42. szemináriumán nem tudott jelen lenni a görögországi Olümpiában.

Gyulay Zsolt, a MOB elnöke napirend előtti bevezetőjében elmondta, büszke és örömmel tölti el, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése a magyar sport parlamentjévé vált, a következő időszak céljának pedig a MOB nimbuszának helyreállítását nevezte meg. 

"Csakis rajtunk múlik, mit tudunk kiharcolni magunknak, milyen feladatokat tudunk elvállalni" - fogalmazott az elnök, aki kiemelte, hogy a bizottság 127 éve megkerülhetetlen ereje a magyar sportnak, jelenleg 518 ezer sportolót és 20 ezer edzőt képvisel.

GYULAY Zsolt; WLADÁR Sándor
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (b) leadja szavazatát az alelnökválasztáson, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésén a Puskás Arénában 2022. november 26-án
Fotós: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

 Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elismerően beszélt a MOB-bal kialakított jó kapcsolatról, majd azt hangsúlyozta, hogy a közös megoldásokban hisznek. Hozzátette: az eddigi 16 kiemelt sportág helyett a Nemzeti Versenysport-fejlesztési Programban foglaltak szerint ezentúl valamennyi olimpiai sportág számíthat a kormány támogatására. Ezt követően megemlítette, hogy Gyulay Zsolt társaságában pénteken másfél órát egyeztettek Orbán Viktor miniszterelnökkel a MOB jövőjéről.   

Gyulay Zsolt az elmúlt tíz hónapról szóló elnökségi beszámolójában többek között az Ukrajnának eljuttatott segélyszállítmányokról, a Giro d'Italia magyarországi rajtjáról, a rekordidő alatt megrendezett FINA vizes világbajnokságról, a müncheni multisport Európa-bajnokságon nyert érmekről, új szponzorok bevonásáról, valamint a párizsi olimpiára való készülődésről beszélt.   

"Jó úton haladunk, hogy újra pozícionáljuk a MOB-ot" 

- jelentette ki összefoglalásként.   

Fábián László főtitkár arról számolt be, hogy 2023-ban négy nagy eseményen vesznek részt a magyar sportolók, a téli és nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), az Európa Játékokon, valamint a Strand Világjátékokon. Ezek közül a Olaszországban rendezendő téli EYOF van időben a legközelebb, így ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a versenyen 22 sportoló és nagyjából ugyanennyi sportszakember vesz majd részt.   

Bartha Csaba sportigazgató többek között a 2024-es párizsi olimpiával kapcsolatos elvárásokról tájékoztatta a jelenlévőket. Mint elmondta, mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 10 500 főben maximálta a résztvevők számát, így a játékokra való kijutás még nehezebb lesz, mint eddig, a tervezett magyar sportolói létszám 114-219 fő között lesz. Úszásban és atlétikában kevesebb magyar versenyző részvételére lehet számítani, előbbiben ugyanis a B-szintes úszók nem indulhatnak, atlétikában pedig úgy felemelték a nevezési szinteket, hogy azokat nagyon nehéz lesz teljesíteni. Vitorlázásban Berecz Zsombor versenyszáma lekerült a műsorról, így csak a laser hajóosztályban lehet magyar induló, a karate sincs már a programban, ugyanakkor a NOB arra is törekszik, hogy a nemek arányát megpróbálják 50-50 százalékra módosítani.   

A MOB közgyűlése többek között egyhangúlag elfogadta az elmúlt fél év munkájáról készített elnökségi beszámolót, döntött a 2023. évi olimpiai eseményeken, valamint a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon való részvételről. Ezen kívül elfogadta a 2023-as téli EYOF-fal kapcsolatos célkitűzéseket, irányelveket és Gyulay Zsolt elnök, valamint Fábián László csapatvezető hatáskörébe utalta döntést a küldöttség összetételéről.   

Wladár Sándor az alelnöki megválasztását követően kijelentette: élete talán legnagyobb elismerésének tartja a megbízatást. Olimpiai bajnokként kötelességének érzi, hogy szolgálja a magyar sportot, a magyar hazát, és mindent megtegyen a magyar sportért. Ezt ezentúl még nagyobb súllyal és felelősséggel szeretné tenni 

- fogalmazott.   

A felügyelő bizottság megüresedett helyére Becsky Andrást, a Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, a Magyar Úszó Szövetség alelnökét választotta meg a közgyűlés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában