Birkózó Eb

2022.03.31. 16:00

Dénes és Dollák is tussal nyitott, Szabó kikapott, Elekes visszalépett

Nem indult jól, de kiválóan folytatódott magyar szempontból a budapesti birkózó Európa-bajnokság negyedik versenynapja, amelyen Elekes Emese (72 kg) sérülés miatt visszalépett, majd Szabó Nikolett (62 kg) kikapott, viszont ezt követően Dénes Mercédesz (53 kg) és Dollák Tamara (57 kg) is tussal nyert a nyolcaddöntőben.

A Vasast erősítő Elekes a magyar szövetség tájékoztatása szerint a szerdai edzésen szenvedett térdsérülést, így csak három magyar volt érdekelt a csütörtök délelőtti programban.

Közülük elsőként a 62 kilogrammban érdekelt Szabó Nikolett lépett szőnyegre a Magyarországon készülő szerbiai Fábián Annával és bosszantó vereséget szenvedett.

A meccset a vajdasági rivális kezdte jobban, egy kiléptetéssel (0-1) gyorsan előnybe került, Szabó viszont nem sokkal később hasonló akcióval (1-1) válaszolni tudott, a szünet kevéssel azonban ismét Fábián villant és egy levitel után (1-3) kétpontos vezetéssel mehetett a pihenőre.

A második menetben sokáig meddő küzdelem folyt a szőnyegen, majd az ötödik perc hajrájában Szabót figyelmezették, ő pedig szinte rögtön bátran lábra ment, gyönyörűen levitte ellenfelét (3-3), és úgy tűnt, tusba is szorította, ám a bírák nem így ítélték meg. Szabó közel fél percig küzdött a tusért, Fábián pedig, hogy elkerülje azt. Végül utóbbi nem csupán kimenekült a kritikus szituációból, hanem vissza is tudott fogni, mögé ment (3-4), az utolsó 30 másodpercben pedig megőrizte előnyét és továbbjutott.

A folytatásban a 28 évével a válogatott korelnökének számító Dénes Mercédesz következett és egészen nagyszerű birkózással mutatkozott be az Eb-n.

Az érdiek válogatottja a bolgár Irena Binkova ellen egy menetet sem töltött a szőnyegen. Dénes már az elejétől jobbnak, veszélyesebbnek és aktívabbnak tűnt, a bolgár nagyon passzív volt, s a második perc végén meg is kapta második figyelmeztetését, majd 30 másodperccel később Dénes a pontját (1-0). Ekkor 50 másodperc volt már csak a szakaszból, a meccs viszont csak 40 másodpercig tartott, mivel a magyar sportoló szép előkészítés után mögé ment (3-0), majd felfordította ellenfelét (5-0) és szinte azonnal tust ért el.

Az A szőnyegen elért magyar tus pillanatában szólították a C szőnyegre Dollák Tamarát a finn Jenna Hemiä ellen. A magyar birkózó jól kezdett, gyorsan mögé ment (2-0), amire egy perc után riválisa egy kivitellel (2-1) válaszolt. Az első másfél perc sem volt eseménytelen, ám a második perc végén igazán felpörögtek az események: egy összekapaszkodásból Dollák lecsavarta a finnt (4-1), aki visszabillentett (4-3), ám mindkét karja Dollák szorításába ragadt, aki így háromszor is megpörgette, igaz, a bírók ebből csak kettőre adtak pontot (8-3), előnye azonban így is tetemesre nőtt a pihenőre.

Dollákot az akciósorozat végén ápolták, ám folytatta és a második menet elején gyönyörűt dobott (12-3), majd egy perccel később a finn akcióját (12-5) megkontrázva tust ért el, így – Dénes Mercédeszhez hasonlóan – készülhet a negyeddöntőre.

 

Borítókép: Szabó Nikolett (pirosban) és a szerb Anna Fabian küzd a női birkózók 62 kilogrammos súlycsoportjának selejtezőjében a budapesti birkózó Európa-bajnokságon a BOK Csarnokban 2022. március 31-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában