Siker

2022.04.12. 11:00

Magyar filmeseket díjaztak Portóban és Párizsban

Horváth László Attila a Lélekparkban nyújtott alakításáért a legjobb színész, Fazekas Máté Bence a Kilakoltatásért a legjobb forgatókönyv díját nyerte el a portói nemzetközi filmfesztiválon. Párizsban az ÉCU filmfesztiválon a Korai menyegző című magyar alkotás kapta a legjobb dráma díját - tájékoztatott a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Az NFI közleménye szerint kettős magyar sikerrel zárult a hétvégén a portói nemzetközi filmfesztivál, melyet idén immár 42. alkalommal rendeztek meg. 

A szakmai zsűrik a fesztiválon Odegnál Róbert és Horváth Illés Lélekpark, valamint Fazekas Máté Bence Kilakoltatás című alkotását is díjazták.

A Lélekpark című fantasy-thriller az NFI színházak és filmesek együttműködését inspiráló támogatásával készült a Blue Duck Arts és a Móricz Zsigmond Színház kooperációjában. A történet egy állatkertből indul, ahol egy férfi anyaszült meztelenül ébred a krokodilok között. Nem emlékszik, hogyan került oda, de arról sem tud beszámolni, hogy hol volt az elmúlt három évben. A nem mindennapi ügy végére fiatal és fényes elméjű nyomozónő jár.
   

A főszerepeket Horváth László Attila, Staub Viktória és Pregitzer Fruzsina játssza, a producer Roskó Péter és Vékes Csaba volt.
   

A Kilakoltatás, amelyért Fazekas Máté Bence megkapta a legjobb forgatókönyv díját, az NFI Inkubátor Programjában készült és látható már a magyar mozikban. A szatirikus hangvételű dramedy egy fiatal, elszánt bírósági végrehajtó és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló néni heroikus küzdelmét meséli el egy végtelenül hosszú napba sűrítve. Az Orosz Ákos és Nagy Mari főszereplésével készült filmet megtörtént események ihlették.


   

Párizsban is magyar siker született a hétvégén az ÉCU nemzetközi filmfesztiválon, ahol a Csiky Gergely Színház Korai menyegző című előadásából Vékes Csaba és Olt Tamás rendezésében készült filmet ismerte el díjjal a szakmai zsűri. 

A darab egy feledésbe merült, mai szemmel kissé bizarr hagyományt elevenít fel. A főszerepet Fándly Csaba, a kaposvári Csiky Gergely színház művésze alakítja, feleségét a szintén első nagyjátékfilmes Trill Beatrix, jövőbeli lányukat pedig Német Klára, a kaposvári egyetem színészhallgatója játssza, és egy meglepetés szerepben Koltai Róbert is feltűnik az alkotásban.
   

A Korai menyegző a Csiky Gergely Színház és a Blue Duck Arts produkciójában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, és az NFI színházak és filmesek összefogását támogató pályázatának keretében jött létre.

Borítókép: kivágás a Lélekpark című filmből

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!