"Itt az ideje, hogy saját mércénkkel mérjük magunkat"

2022.01.24. 07:49

Vidnyánszky Attila európai szinten elismert egyetemet tervez

Átadták a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) XXI. századi kihívásoknak megfelelni képes könyvtárát, illetve bemutatták az egyetem szakmai folyóiratát, az Urániát. Ezekről és természetesen Rátóti Zoltán rektori jelöléséről beszélt a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila, az SZFE-t működtető kuratórium elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója.

Vidnyánszky Attilával a Magyar Nemzet újságírója, Ditzendy Attila készített interjút, melyet változtatás nélkül közlünk.

– Az Uránia folyóirat, ahogy átlapoztam, egy tudományos szaklapnak tűnik.

– Jól látja. Az egyetemen lezajlott jelentős infrastrukturális fejlesztések mellett nagyon fontosnak tartom, hogy szaktudományos, elméleti szinten is megmutassuk azt az óriási szellemi potenciált, amit a hozzánk kapcsolódó tudósok, művészek, kutatók képviselnek. Meggyőződésem, hogy a magyarországi szakmai kiadványok gazdag és sokszínű palettáján ez az interdiszciplináris igényű folyóirat egyedi hangvételű, minőségi fórum lesz, ahol a művészet alapkérdéseiről és annak mai helyzetéről izgalmas, elmélyült diskurzust lehet majd folytatni. Erre ­garanciát jelent a szerkesztőbizottságban helyet foglaló két kiváló egyetemi tanár, Balázs Géza és Sepsi Enikő személye, illetve olyan mérvadó, nemzetközileg is jelentős elméleti szerzők részvétele a folyóirat művészeti-tudományos tanácsadó testületében, mint José Gabriel López Antuñano professzor, spanyol dramaturg-drámaíró és színházi szakíró, Alekszandr Csepurov professzor, színháztörténész, a szentpétervári Állami Színházművészeti Főiskola korábbi rektora, Sebastian-Vlad Popa román színházkritikus és dramaturg, valamint az egyetemes magyar filmművészet egyik kiemelkedő alkotója, Koltai Lajos. A folyóirat bemutatását megelőzően nyitottuk meg a SZFE megújult könyvtárát, a régi gyűjteményt jelentősen kibővítettük és a XXI. századi igényeknek megfelelően átalakítottuk. Egy igazán modern, átlátható és mind a hallgatók, mind a kutatók számára hasznos bázist hoztunk létre, amit, természetesen, folyamatosan fejleszteni fogunk. A könyvtár és az Uránia folyóirat az egyetemet működtető stáb számára mindenkor kihívást jelent majd. Arra ösztönöz, hogy megőrizzük a szellemi frissességünket, a művészetbe vetett hitünket, és hogy olyan intellektuális teljesítményt nyújtsunk, amire a világ szakmai közvéleménye méltán felfigyel. Határozott célunk, hogy a lap körül kialakuljon egy szellemi-tudományos műhely, amely a művészetről, a kultúráról megfogalmazott filozófiánkat segít átültetni a hétköznapokba, bevinni az oktatásba. Nagyon fontosnak tartom, hogy miközben megismerjük, elmélyülten tanulmányozzuk a keleti vagy éppen a nyugati kultúra trendjeit, képesek legyünk a saját utunkat járni. Hogy meg tudjuk fogalmazni a saját, önálló színházi nyelvünket, művészi gondolkodásunkat, és ezt az egyedi látásmódot megpróbáljuk közvetíteni hallgatóink szívébe, lelkébe.

Ez dicséretes, ám amikor végeznek az egyetemen, szembesülniük kell azzal, hogy aki igazi elismertségre vágyik, annak a nyugati szellemiség követése ajánlott.

– Ez nyilván így lesz még sokáig, de az alkotó egyébként bármely korban szembesülni kénytelen a külső elvárások és saját belső útjának dilemmájával. Ez így volt az ötvenes években, és így van a rendszerváltás óta is, csak azóta valamiféle sematikusan, gyakran torzan értelmezett „nyugati” értékrend lett a mérvadó az művészek egy jelentős körének. Persze minden alkotó eldöntheti magában, hogy milyen igényeknek és elvárásoknak akar megfelelni, de én fontosnak tartom, hogy képes legyen a saját útját járni. Úgy gondolom, hogy a hazai színjátszás elsősorban a magyar emberekhez szól, leginkább az ő kérdéseikkel és problémáikkal foglalkozik, még akkor is, ha külföldi szerzők műveit állítja színpadra. Ugyanakkor rendkívül fontos saját múltunk mélyebb feldolgozása, újragondolása is, mert enélkül könnyen irányt téveszthetünk ebben a folyton változó, egyre inkább a múlt eltörlésére törekvő világban. Ahogy Babits Mihály írta: „Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.” Ez, szerintem, akkor lehetséges, ha tisztelni, sőt szeretni tudjuk saját kulturális örökségünket, és ebből a szempontból sok pozitív változás történt nálunk az elmúlt évtizedben. A nagy nemzetközi projektek, fesztiválok esetében persze érezhető egyfajta ideológiai elvárás, világnézeti kizárólagosság, de ennek bennünket nem kell eltérítenie.

Mint, mondjuk, a globalizmus…

– Általánosságban hívhatjuk annak is, de azért elég jól körülhatárolhatók azok a gondolati irányok, amelyeket ránk akarnak kényszeríteni a globalizmus örve alatt. Csakhogy ezekkel vitatkozva, konfrontálódva nem lehet, de talán nem is érdemes belépni az amúgy is meglehetősen zavaros nemzetközi folyamatokba. Úgy tűnik, mintha a világ nyugati fele szellemi értelemben is kezdene szétcsúszni, eltévedni, és olyan képet mutat, mintha önmaga felszámolásának útjára lépett volna. Nem hiszem, hogy nekünk a szétesés folyamatában részt kellene vennünk. Inkább megpróbáljuk megteremteni a saját struktúránkat. Éppen most zajlik például az a folyamat, hogy létrehozzuk a nemzeti, illetve nemzetiségi színházak szövetségét, egyelőre orosz és lengyel partnerekkel összefogva. Csak Oroszországból már mintegy ötven színház csatlakozott a kezdeményezéshez, ami azért nem rossz indulásnak.

És nem rossz támadási felületnek, vádolhatnak a Nyugat-barátság helyetti oroszbarátsággal.

– Az a helyzet, hogy nem mi zárkózunk el a Nyugattól, hanem éppen ők nem akarnak velünk egyenrangú, előítéletektől mentes párbeszédet folytatni – tisztelet a kivételnek. Mi számos alkalommal kimutattuk a nyitottságunkat, bizonyítottuk a vendégszeretetünket, ennek ellenére többször is méltatlan módon ütötték el a kézfogásra nyújtott kezünket. Ám az effajta támadásokat lassan kezdjük megszokni, bár még mindig meglepődik az ember, ha valami váratlan és kicsinyes gesztussal szembesül.

Mint például, amikor Robert Wilson igyekezett kompromittálni a MITEM-et?

– Aki aztán köszönő levelet írt, hogy az előadásával részt vehetett a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón, és aki itt lesz a 2023-as színházi ­olimpián, mivel ő is az olimpia nemzetközi bizottságának a tagja. Sajnos érezhető, hogy nem a saját, személyes tapasztalatából fakadt az első, elhamarkodott véleménynyilvánítása, hanem a Magyarországgal szemben igencsak elfogult külföldi, mainstream sajtó hatására, de még az sem kizárható, hogy bizonyos ellenérdekelt magyarországi körök befolyásolták a véleményét. Meggyőződésem, hogy ha eljött volna hozzánk, és lehetőségünk lett volna személyesen is találkozni, megérezte volna, hogy hasonlóan gondolkodunk színházról és művészetről, kölcsönösen tisztelni tudjuk egymást, még ha bizonyos kérdésekben talán el is tér a véleményünk. Azt hiszem, ezt a konfliktust elsősorban azok gerjesztik, akik a hatvanas évektől kezdve egyfajta eszmeiség mentén képzelték el Európa és a világ jövőjét, aztán meghatározóvá váltak a nemzetközi politikai és kulturális palettán, de most nehezen viselik, ha valaki mást gondol erről, és netán még sikerrel is képviseli a véleményét.

Akár csak itthon a liberális értelmiség, amely elsiratta az SZFE-t. Apropó, hogy áll a rektorválasztás?

– Az alapítvány kuratóriuma támogatta Rátóti Zoltán jelölését, sőt nemcsak támogatta, de biztatta is…

Az a kuratórium, amelynek ő maga szintén tagja…

– Úgy gondolom, hogy ez kifejezetten jó, mivel így a kuratóriumban hatékonyan tudja képviselni az egyetem érdekeit. Ez a felállás egyébként más egyetemeken is jól működőnek bizonyult. Bár még nem kapta meg a rektori kinevezését, de a költségvetési tárgyalásokon például már markánsan kiállt a színművészetiért. A szenátus is nagy többséggel támogatta a személyét.

Miért jó jelölt Rátóti Zoltán?

– Nagyon fontos, hogy egy sokoldalú színházi ember, színművész. Véleményem szerint azok voltak az egyetem igazán jó korszakai, amikor művészek irányítása alatt állt, mert a művészeti oktatáshoz a rendszerszerű és átlátható struktúra mellett speciális érzékenységre, művészi empátiára is szükség van. Emellett Rátóti Zoltán igazgatóként hat esztendeig vezette a kaposvári Csiky Gergely Színházat, tehát van vezetői tapasztalata, ami szintén elengedhetetlen.

Pont a Csiky Gergely Színház miatt érte a legtöbb vád a baloldali értelmiség részéről, mert véleményük szerint Rátóti Zoltán rombolta le a kaposvári színház nimbuszát, tette tönkre a szellemiségét.

– Szerintem pedig túl kellene lépnünk azon, hogy állandóan a rosszakaróink véleményéhez viszonyítjuk magunkat. Meggyőződésem, hogy tehetségben nálunk sincs hiány, itt az ideje, hogy saját mércénkkel mérjük magunkat. Hiszen számos alkalommal bizonyítottunk már, és őszintén hiszek abban, hogy az SZFE-t kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal bíró, szakmailag elismert egyetemmé tudjuk fejleszteni. A MITEM indulásakor is feltett szándékunk volt, hogy európai szintű fesztivált építsünk, és a visszajelzések alapján ez sikerült is. A Nemzeti Színház esetében ugyanezt a célt tűztük ki magunk elé, és az elmúlt kilenc év alatt komoly nemzetközi rangot sikerült kivívnunk, amit egyértelműen bizonyít a számos külföldi fesztiválmeghívás – többek közt a 2019-es szentpétervári színházi olimpiára – a visszatérő jelentős rendezők névsora, a színházunk előadásainak kiemelkedő látogatottsága. Nem véletlen, hogy eredményeinknek köszönhetően elnyertük a Nemzetközi Színházi Olimpia rendezési jogát. Én mindig is az építkezésre, az alkotásra koncentráltam, és most is ezt tartom szem előtt. Számomra most a Nemzeti Színház mellett az egyetem ügye a legfontosabb.

Borítókép: Vidnyánszky Attila az SZFE-t működtető kuratórium elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója (Fotó: Bach Máté)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!