Krimi

2023.08.25. 12:50

Másfél éves gyerek zuhant ki az ablakon egy budapesti lakásból

A gyerek a kanapén keresztül tudott felmászni az ablakpárkányra, majd onnan a nyitott ablakon keresztül kizuhant az utcára. Az anya azért nem figyelt a kisgyerekre, mert a másik gyerekének adott inni a konyhában.

647459017

Fotó: fotohunter

A külföldi állampolgárságú nő 2021 júniusában egy budapesti ház 1. emeleti lakásában lakott a két gyerekével. A gyerekek 4 és 1,5 évesek voltak akkor.

A lakás nappalija úgy volt berendezve, hogy az utcára nyíló ablak alatt volt egy radiátor, amihez hozzá volt tolva egy kanapé.

 

A már járni tudó gyeekek korábban is felmásztak már a kanapéra, hogy kinézzenek az ablakon, ami vagy zárva volt, vagy bukóra volt állítva.

 

A nő az egyik napon otthon volt a gyerekeivel. A nyári hőség miatt a nappaliban kinyitotta az ablakot résnyire. A gyerekek egy másik szobában játszottak, majd amikor az idősebb szólt, hogy szomjas, mindannyian elindultak a konyha felé. A kisebbik gyerek azonban nem a konyhába ment, hanem a nappaliba.

 

Amíg az anya a másik gyereknek adott inni, a testvére lezuhant, négy méter magasról, a járda betonjára.

 

A gyereknek életveszélyes sérülései lettek, csak a gyors és szakszerű orvosi segítség mentette meg az életét. A anya elkerülhette volna a balesetet nagyobb odafigyeléssel, vagy a nappali átrendezésével.

 

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja az anyát. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre 

 

– írja a Fővárosi Főügyészség nyomán az Origo.

 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!