2023.05.18. 05:50
Három férfi zaklatta éveken át szexuálisan a 13 éves győri kislányt
A saját édesanyja sem védte meg, ezért most ő is felelni fog.
Illusztráció: Shutterstock
Sikeresen indítványozta a Győri Fellebbviteli Főügyészség az apa büntetésének súlyosítását abban az ügyben, amelyben négy felnőtt éveken át szexuálisan zaklatott egy kiskorú lányt.
A jogerős ítélet szerint az édesapa 2017 nyara és 2018 nyara között legalább hat alkalommal, a kislány bátyja pedig 2019 tavaszáig három alkalommal végzett erőszakos szexuális cselekményt a 13 éves kislánnyal.
A gyermek elmondta az édesanyjának, mi történt vele, ő felelősségre vonta a családtagokat, de semmi mást nem tett.
A család egy jó ismerőse már a kislány 12. életévének betöltése előtt is folytatott vele szexuális viszonyt úgy, hogy alkoholt itatott vele, így a gyermek védekezésre képtelen állapotba került. A férfi a szexuális cselekményeket – amelyekben volt, hogy részt vett a férfi szeretője is – havi rendszerességgel 2019 áprilisáig folytatta.
A gyermek 2019. április 27-én megszökött otthonról, ezután őt és a húgát is kiemelték a családból. A cselekmények következtében a kislány érzelmi, erkölcsi, pszichés fejlődése súlyosan sérült.
Az édesanya a lányának érdemi segítséget nem nyújtott, őt nem védte meg a családtagokkal szemben, hatósághoz nem fordult, ezzel elkövette a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét. Vele szemben egy külön eljárásban végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki.
A Székesfehérvári Törvényszék az apát folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, szülői felügyeleti jogát megszüntette. Az ügyész az apa vonatkozásában súlyosításért fellebbezett – derül ki Magyarország Ügyészségének közleményéből.
A másodfokú eljárásban a bíróság 2023. május 16-án kihirdetett ítéletében az apa büntetését 6 évre felemelte. A lány testvérének 7 év 6 hónap és a család férfi ismerősének 12 év fegyházbüntetése, valamint szeretőjének 2 év börtönbüntetése is jogerős.
Krimi
- Repülés közben halt meg az utasszállító pilótája, kényszerleszállást kellett végrehajtani
- Beszakadt a föld egy óvodás kisfiú és édesanyja alatt – drámai pillanatokat rögzített a kamera
- Szörnyeteg szülők: rendszeresen verték és másoknak is engedték, hogy megerőszakolják a kiskorú gyerekeiket
- Halálos balesetet okozott egy sofőr, döbbenetes módon próbálta megúszni a számonkérést
- Hajmeresztő trükkel csengetett be a csaló: pénzzel és egy elcserélt szemüveggel távozott