Krimi

2023.03.07. 15:43

Megkéseltek egy rendőrnőt Erdőkertesen

Egy rendőrt nyakon szúrt és egy másikat is megtámadott az a férfi, akit a bíróság 17 év fegyházbüntetésre ítélt. Az ügyészség életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Forrás: Shutterstock

Fotó: ArtOlympic

2020 januárjában a bűnügyi felügyelet alatt álló férfi – aki engedély nélkül nem hagyhatta el Erdőkertest – elhatározta, hogy megszökik. 

Felhívta a rendőrséget, majd azt mondta, hogy megsérült, és kérte, hogy vigyék kórházba. Az volt a terve, hogy megöli a rendőröket, ezért magához vett egy kést, és 100 ezer forint készpénzt.

A férfit ellátták, majd rendőrautóval két rendőr elindult vele hazafelé. 

A férfi hátul ült, hirtelen a mellette ülő rendőrnőt az ajtónak szorította és késsel kétszer nyakon szúrta.

A másik rendőrt, aki segíteni próbált, szintén megszúrta az ujján és az arcán. A megsérült rendőrnő eközben elővette a pisztolyát is, ezt a férfi megpróbálta megszerezni, de szerencsére nem sikerült neki. Végül a rendőrnő fegyverét megtartva arra kényszerítette az elkövetőt, hogy adja át a kést.

Ezután egy járőr érkezett a helyszínre, akinek segítségével sikerült megbilincselni a férfit.

Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett azzal, hogy a férfi a büntetéséből csak 40 év után legyen feltételes szabadságra bocsátható. A vádlott védője enyhítésért fellebbezett.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta, egyben kezdeményezte a védői fellebbezés elutasítását. A vádlott a másodfokú eljárás befejezését letartóztatásban várja – írja az Ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!