Gazdaság

2012.10.16. 06:07

Pénze után fut a Széphő

Székesfehérvár - Sokszor foglalkoztunk már a költségmegosztók problémáival lapunk hasábjain, ám most nem a fogyasztók, hanem a hőszolgáltató oldaláról közelítjük meg a kérdéskört.

Házi Péter

A Széphő Zrt.-nél ugyanis csak a tavalyi fűtésszezonra vonatkoztatva több tízmilliós olyan kintlevőség keletkezett, ami  ezekkel a kis szerkezetekkel van összefüggésben: - A fűtésszezon alatt mindig a lakások légtérfogata alapján küldjük ki a számlát, majd annál a háznál, ahol működik költségmegosztó, az ezek által mutatott adatok függvényében,  a társasházi közösség kérésére osztjuk újra a fizetendő összeget.  Azok a lakók, akiknek visszatérítés jár, az erről szóló levél kiérkezésének gyakran már másnapján az ügyfélszolgálaton kérik  - és kapják is meg  - saját forrás előzetes biztosításával   az összeget, ám azok jelentős része,  akiknek nyolcvan-százezer forintot, vagy ennél nagyobb összeget kellene pluszban befizetniük, hónapokat csúsznak ezzel, sőt gyakran vitatják is a számla jogosságát - mondta Vikman László,  a Széphő Zrt. stratégiai igazgatója, aki hozzátette, a költségmegosztó alapú számlázással kapcsolatos perek eddig minden esetben a hőszolgáltató javára dőltek el az országban.


 
Lehetőség lenne például egy tavalyi kormányrendelet alapján az egy lakásra kiróható összeg felső határát az átlagfogyasztás két és félszeresében megállapítani, ehhez a jelenlegi szerződés módosítására, vagy új megkötésére van szükség, ami nem mindig egyezik a többség érdekeivel, pláne, ha a társasházban többen kapnak vissza, mint akik ráfizetnek az elszámoláskor.  Amikor az energiatakarékos felújítási pályázatok kötelező eleme volt a költségmegosztó felszerelése, a lakók általában tíz éves fenntartást vállaltak.

Szauter Ákos, a Széphő Zrt. hőszolgáltatási igazgatója lapunk ezzel kapcsolatos kérdésére úgy fogalmazott, meg kell vizsgálni a szerződéseket, mert nem feltétlenül kizárt a légtérfogatarányos számlázásra történő visszatérés, ha erről a lakógyűlés dönt. Ettől függetlenül célszerű azoknál az épületeknél is a rendelet szabályainak alkalmazása,  ahol továbbra is használják a költségosztókat. Ezzel megszűnne a lakók közötti viszály, az egyes esetekben már-már extrém spórolás, így az is, hogy néhány alulfűtött panelépület penészesedésnek indult. Nem mellékesen pedig talán a Széphőnek sem keletkezne szezononként több tízmilliós plusz kintlevősége. 

Az igazgatók szerint a jelenlegi rendszer előnytelen a hőszolgáltató és a rendszert szabályosan üzemeltető fogyasztók számára, miközben a visszaélések megakadályozására nem alkalmas. A változást  a lakóközösségeknek kell kezdeményezniük, mert - mint fogalmaztak - a kérdésben a jelenleg bűnbakká tett hőszolgáltató eszköztelen.

 


 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!