2012.07.11. 05:15
Vidi-főpróba az Európa Ligára
Székesfehérvár - A labdarúgó Szuperkupa-döntőben ma, 20.15-kor kezdődik a Sóstói Stadionban a Debrecen-Videoton mérkőzés. A Vidi válogatottja, Gyurcsó Ádám a győzelemmel lenne elégedett.
Ma, 20.15-kor kezdődik a Sóstói Stadionban a Debrecen-Videoton FC labdarúgó Szuperkupa-döntő. A fehérváriak kétszeres felnőtt válogatottja, Gyurcsó Ádám a meccs végén szeretné a magasba emelni a trófeát.
- Ahhoz képest, amilyen kemény edzésekben volt részünk a felkészülés során, és tekintettel az erős ellenfeleinkre az edzőmeccseken, fáradtan is a jó arcunkat mutattuk meg, s ez egyértelműen biztató. Ezért a társaimmal együtt nagyon bizakodóak vagyunk a Szuperkupa-döntőt, az Európa Ligát és bajnokságot illetően. Mert akár csak tavasszal, úgy most is nagyon együtt vagyunk, sőt, még jobb a csapatunk. Az új játékosok is hamar beilleszkedtek közénk, felvették a ritmust, s velük még erősebbek lettünk - mondta határozottan Gyurcsó Ádám.- Mi a véleménye a mai ellenfélről, a Debrecenről?
- Miután veretlenül lett bajnok, egy jó csapatról van szó, amely ráadásul régóta együtt van. Masszív és erős társaság, de nekünk határozott célunk, hogy legyőzzük őket, megszakítanánk a veretlenségüket. Ám itt még nem szeretnénk megállni, mert a bajnokságban is megelőznénk őket, hiszen minden sorozatban nyerni akarunk. Főleg én, mert a Szuperkupa tavalyi döntőjében még a vesztes Kecskemétben játszottam a Vidi ellen.
- A szerdai döntő a Slovan elleni főpróba lesz?
- Mindenképpen. Jövő héten az Európa Ligában idegenben kezdünk a Slovan ellen, s azzal nem mondok újat, hogy szeretnénk továbbjutni, és kiharcolni a főtáblára jutást. Éppen ezért nagy lökést adhat, növelheti az önbizalmunkat a Debrecen elleni kupagyőzelem. De ahogy már említettem, egyértelműen ez a célunk a szerda esti mérkőzésen.