2011.04.09. 02:29
Megye I.: nyolc összecsapás a hétvégén
Székesfehérvár - A 21. fordulóban négy szombati és négy vasárnapi összecsapást rendeznek a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A mérkőzéseket 16.30-kor játsszák.
- Fiatal a csapatunk, ráadásul a rutinosabb játékosaink közül kiesett a védelem két oszlopa, Végh Tamás és a kapuból Hadnagy Péter, emellett pedig több sérültünk is van. Remélem, hogy hamarosan kilábalunk ebből a sorozatból, persze ehhez az is kell, hogy a fiatalok felvegyék a ritmust, és az egész csapat optimistábban álljon a soron következő mérkőzéshez. Ősszel 3-1-re kikaptunk a Szabadegyházától, pedig akkor kicsit jobb formában volt a társaság, azaz, most ők tűnnek esélyesebbek, de mi nem ezt mérlegeljük majd, hanem megpróbálunk úgy játszani, mint a Martonvásár ellen, ahol a kétgólos vereség ellenére partiban voltunk - mondta Kovács Attila, a Pákozd edzője.
- Évek óta gyengénk az idegenbeli szereplés. Ebben részben én is hibás vagyok, hiszen idegenben is felvállaljuk a nyílt támadófutballt, ott sem rendezkedünk be a védekezésre. Most is így cselekszünk majd, bízom benne, hogy ez most eredménnyel is párosul. Háromesélyes mérkőzésnek gondolom a szombati párharcot, pláne, hogy bennünk mindig megvan a pozitív és a negatív meglepetés is. Kiss Péter eltiltott, egyedül rá nem számíthatok, más hiányzónk nem lesz - mondta Bozai Attila, a Szabadegyháza játékosedzője.
A 21. forduló párosítása, szombat: Pákozd Eudeal- Szabadegyháza, Velence- Sárszentmiklós, Csákvár- Iváncsa, Etyek-Martonvásár. Vasárnap: Dunafém-Maroshegy-Kápolnásnyék, Káloz- Polgárdi, Pusztavám-Baracs, Bakonycsernye-Kisláng.