2016.01.05. 19:20
Kisebb lesz a rezsi
Etyek – Már Etyeken is 21. századi módszerekkel termelik az energiát –nagy projekt végére került pont az elmúlt időszakban.
Már 2014-ben eltervezte az etyeki önkormányzat, hogy az új világ szabta útra lép: napelemes rendszerekkel szeretné ellátni a hivatal épületét, valamint a lehetséges intézményeket. Az elgondolást tett követte, így a tervezési és kivitelezési időszakot követően tavaly év végén elkészült a nagy beruházás. A „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása Etyeken” című projekt több mint 35 millió forintos támogatásnak köszönhetően, 11 millió forintos önerővel végül elkészült. A projekt célja – árulta el Garaguly Tibor polgármester – az önkormányzati épületek energiatakarékosságának, megújuló energiafelhasználásának fokozása volt. Az új rendszernek köszönhetően az önkormányzati középületek villamos energia igényének egy részét kiváltja a kiépített megújuló energiaforrás hasznosító berendezés.
A háztartási méretű napelemes kiserőműveket a polgármesteri hivatal, a Vörösmarty utcai Nefelejcs Német Nemzetiségi Óvoda, illetve annak konyhája tetején helyezték el.
A polgármesteri hivatal épületén 88 darab, az óvoda, valamint konyhájának tetejére összesen 128 darab napelem került, amelyeket már be is kötöttek az áramszolgáltató hálózatába. Ezek hatékonysága a közeljövőben ki is derülhet a kapott számlákból. A cél ugyanis nem más, minthogy csökkentsék az önkormányzati épületek rezsijét.