Felelőtlen

2022.02.04. 15:20

Részegen próbált 800 métert vezetni, nem sikerült neki (videó)

Az ittas sofőr egy kereszteződésnél két járdára is felhajtott, majd a kijelölt zebrát jelző táblát kidöntve állt meg.

Ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat a Fonyódi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki részegen ült volán mögé. Útja során egy közlekedési táblát kidöntött, és saját kocsijában is kárt tett – olvasható az Origo cikkében.

A vád szerint tavaly november egyik estéjén egy férfi egy balatonlellei büfében elég sok alkoholt megivott.

A súlyos mértékben ittas férfi albérlete 800 méterre volt a kocsmától, de a gyaloglás helyett inkább a vezetést választotta.

Már az út felénél tartott, amikor részegsége miatt nem tudott eléggé koncentrálni, és egy kereszteződésnél két járdára is felhajtott, majd a kijelölt zebrát jelző táblát kidöntve állt meg. A bűncselekményt köztéri kamera rögzítette.

Az ügyészek Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratukban felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozták a sofőrrel szemben.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!