Randevú Kozáry Ferenccel - Későn érő típus, és van szíve!

"Kaviár vagy lencse?" -  kérdem tőle tréfálva a székesfehérvári Diófa vendéglőben, miközben az étlapot böngésszük. Elvégre ő játssza a főszerepet, a rokonszenves szélhámos,  Leonida Papagetto figuráját Scarnacci és Tarabusi   komédiájában.  Kozáry Ferenc azt válaszolja, nem válogatós, az ételekhez is optimistán közelít. Ám  pontos napirend szerint él, ami azt is jelenti: megfelelő időben kell enni. Előadás előtt képtelen rá, ezért  közben vacsorázik. A  Kaviár és lencsében rengeteget van a színen,  de azért   talált 20 nyugodt percet, amikor megeheti az öltözőben  az otthon csomagolt szendvicset:   a büfézés nem az ő világa. Sportember - nemzetközi szinten tollaslabdázott -, de a fegyelem a színészethez is hozzátartozik. Neki például fontos,  hogy előadás előtt  kimondjon minden szót, ami  aznap  este elhagyja a száját: ez vált be. Ha későn vacsorázna,  nem tudna aludni, márpedig ő  tanít is: reggel nyolctól csak kipihenten lehet az órán a maximumot nyújtani. Rendszeresség és a kondíció megőrzése:  "én ezt értem profizmus alatt, talán ettől látszom fiatalabbnak" - árulja el a titkát annak,   miként  fér   bele ma is az érettségi öltönyébe...
Közben fokhagymakrémlevest és vadat kérünk: a szarvasgerincet mindketten  medium-ra sütve  szeretjük.
A   precizitás igényét otthonról hozta: a szülei  pedagógusok. Angoltanár  mamája 50 évnyi gyakorlattal a háta mögött is készült az órájára. Az édesapja  technikát, rajzolt tanított: tőle műszaki érzéket is örökölt. Nem csoda, ha Kozáry először pedagógusdiplomát szerzett:  
- Tanítóképzőt végeztem  - meséli. - Az alkalmassági vizsgán azt mondták, hadarok, pösze vagyok, és zártan beszélek - rákényszerültem, hogy odafigyeljek: Hernádi Sándor  nyelvész tanította a képzőben beszédművelést...   Nem  gondoltam,   hogy ennek majd hasznát veszem. Már tanítottam, amikor  két osztálytársam bejött hozzám az iskolába, ahol testnevelés órám volt, és ugrattak: mit csinálsz te itt mackónadrágban? Megsértődtem:  én még akármi lehetek: például színész is.  Mire az egyik  barátom  aki képzőművésznek készült  ezt válaszolta: na,  ha a  felvételi első fordulóján  átmész,  megcsinálom a szobrodat.  Rendben. A színművészetin a jelentkezésről lekéstem, ezért  a 25. Színház stúdióját választottam. Az első felvételin átmentem: elkészült a portrém, a második után  egész alakos figurát mintázott rólam,  a harmadik sikeres rostavizsga után  megcsinálta a  lovas szobromat is...  

Elvégezte a 25. Színház   stúdióját, közben katona is volt, közben létrejött a Várszínház, ahová 1978-ban csoportos szereplőnek hívták. Olyan művészeket figyelhetett,   mint Gábor Miklós, Törőcsik Mari, Dajka Margit. Ám Kozáry úgy gondolta, megpróbálja a színművészeti főiskolát is. Felvették: osztálytársa volt Eszenyi Enikő, Kaszás Attila, Töreky Zsuzsa. De állítja:  az alapokat  a 25. Színház stúdiósaként szerezte meg, annak ellenére (vagy épp azért), mert a stúdió félévi vizsgáin rendszeresen ki akarták rostálni. Szerinte joggal:
- Azt mondták: nincs szíved. Igazuk volt, én korrektül elmondtam a szöveget, de csak úgy felmutattam. Nem értettem, hogy ez nem elég, nekem is energiát kell átadni, hogy hassak, hiteles legyek. Ahhoz pedig kell egy belső monológ, egy belső video, ami  az én agyamban forog. Mindazok az érzések, gondolatok, képek, amik bennem a szöveg hatására létrejöttek.  Ha ez megvan, a szöveg tartalommal telítődik... A technikát tudtam, de hogy belül mit kell megmozgatni, nem értettem.  Rezgett a léc, de soha nem rúgtak ki, mindig visszahívtak, mert gyorsan tanultam, jól mozogtam.
 A lényegre, a szakma egyik sarokpontjára  egy szerelem döbbentette.  Az ifjú színésznővel, Szilviával  élt együtt, aki ösztönösen tudta, amit Kozáry nem ismert fel. Egy idő után a lány így szólt: elhiszem, hogy szeretsz, de engem ez nem perzsel meg,   neked nincs szíved. S a  kifejezés -  ami szakmai bírálat gyanánt  Kozáryt nem hatotta meg -,  a magánéletben annál jobban fájt. Meséli, elkeseredésében még ivott is, ő, aki egyébként soha egy kortyot sem. A csalódás hatására, Szilviát figyelve ő is ráérzett, mi az, amit a stúdió tanárai hiányoltak. Ez kellett ahhoz,    hogy rátaláljon a helyes útra...  De a színművészetit mégsem a már említett osztálytársakkal fejezte be: 
-   A szüleim azt mondták, kisfiam, hárman vagytok testvérek, mi már ezt nem tudjuk finanszírozni - fűzi tovább a történetet Kozáry, miközben a sűrű és selymes fokhagymakrémlevest kanalazgatjuk.  - A  Józsefvárosi Színházból Petrik József, az igazgató hívott: mondván, őt  nem érdekli, hogy az ő Kakuk Marcijuknak van-e főiskolája.
 Otthagyta hát a főiskolát, és sokat, sokfélét játszott. Aztán jött a véletlen: '83-ban egy este a Madách Színház előtt sétált, a tömegben valakitől jegyet vett a  Macskák premierjére. A színházban pedig összefutott Vámos Lászlóval, aki azt kérdezte: nem jönne-e vissza a főiskolára, a musical szakra? Mert most  a tanulás mellett játszhatna tovább a színházában is. Ráállt, a felvételin azokat  a verseket mondta,   amik még a fejében voltak: A húsleves dícsérete, Pacal portói módra, no meg a Balassi-verset: Borivóknak való... - sorolja.  Amíg ezen nevetgélünk,  hozzák a finoman fűszerezett szarvasgerincet, amelyhez  passzol a gesztenyés, aszaltszilvás ragu...
 A főiskolán '86-ban végzett, s a Józsefvárosi Színházhoz is hűséges maradt: kilenc évig volt tagja. Megbecsülésül már  jutalomjátékot is kapott: az Egy bolond százat csinál című vígjáték főszerepét. S hogy akkor miért jött el?
 -  Ne is mondd! Későn érő típus vagyok, és link voltam ám én nagyon... - sóhajt: - Voltak  ügyeim. Például azért, mert nem  bírtam a színpadon a fegyelmezetlenséget. Egy  részeg kellékes nem készítette be  az előadásra a  pezsgőt, amivel játékom volt. Rápirítottam, szó szót követett, és  megpofoztam. Aztán, amikor  Kakuk Marcit játszottam, a szünetben eldumáltam az időt, nem vettem fel a nadrágom alá klottgatyát,  és én az 1910-es években játszódó  történetben ott álltam egy mai alsóban, krokodil felirattal...  Ezekért pénzbüntetést kaptam, de aztán jött a végzetes ballépés. A  havi beosztásomon egy  előadás ceruzával volt beírva, de aznapra zsűrizni is hívtak: a zsűrizés időpontját is ráírtam a papírra  tollal. Így nem vettem észre, hogy előadásom lenne a tatabányai Népházban, elmentem zsűrizni...  Ebből óriási cirkusz lett, az előadás elmaradt. Telefon nem volt, engem csak másnap értek utol.
 A villa is megáll a kezemben: én már a mindig pontos, fegyelmezett  Kozáry Ferit ismertem meg. De ő mosolyog, ami történt, megtörtént, ezen már nem lehet szépíteni...  Egy darabig haknizott, kitanulta a zongorahangolást. (Nem nagy ördöngösség,  műszer kell hozzá - legyint. Könnyű neki,  jó műszaki érzéke  van, egy ideig még szörfkölcsönzője is volt, a szörfök javításához is ért.) Aztán leszerződött az alakuló Szekszárdi Német Színházhoz. Gyerekkorában egy baráti német családdal tartották a kapcsolatot,  akkor ragadt rá a nyelv. Tudását pedig a színház révén gyarapította is: évekig játszott német nyelvű produkciókban. De azért ez szűkebb  közegnek szólt, érezte, ha nem vigyáz, kikopik a magyar színházi életből. Így jött el a Vörösmarty Színházba egy meghallgatásra. Kiderült: az  akkori művészeti vezető, Horváth Péter látta is hajdanán  a Liliomfiban, és azonnal szerződést ajánlott. A többi ismert: Fehérváron  megtalálták a jó színészi feladatok, no meg a pedagógiai felkészültséget igénylő munkák: tanít a színészképzőben és a Pathália színkörben is. Az utóbbiban  most a János vitéz különleges előadására készül a gyerekekkel.  Azt,  hogy Kozáry későn érő típus, az is sejteti, hogy -  bár imádja a gyerekeket - negyven is elmúlt amikor először apa lett:
 - Harmincöt éves koromig eszembe se jutott a családalapítás, csak csajoztam... Aztán a Józsefvárosi Színházban az egyik előadásra kellett egy igazi bombanő, aki bevonul talpig tollban. A Moulin Rouge-ból szerződtettek egy csodálatos táncosnőt: amint megpillantottam, feléledt bennem a nősülhetnék. A házasság három hónapig tartott. Együtt éltünk előtte  egy évig, de hát a szerelem vak... Nagyon helyes, rendes lány volt, de kiderült: alig tudunk találkozni, mert a Moulin-ben a második előadásnak hajnali háromkor lett vége, és ő délig aludt. Kérdeztem:  mikor hullatja  le  a tollait, mikor lesz gyerekünk?   De ő még évekig táncolni akart. Aztán  lenyűgözött egy határozott, céltudatos, de rideg mérnöknő: az a házasság sem sikerült...
 Kozáry végül a tanítványa nővérét vette feleségül, akivel megismerkedésük óta magázódnak.   Ani ugyanis kijelentette: nem tud tegeződni a testvére tanárával.   Azóta is rendületlenül magázódnak, nincs ebben semmi különös, ők így szokták meg! Három szép  kislányuk van: a legnagyobb hatodikos, a középső harmadikos, a kicsi elsős...
 S hogy Kozáry miként képzeli a jövőt? Mindenképpen a Vörösmarty Színház tagjaként, Székesfehérváron.  Igazi otthonra lelt a városban, bár kellett némi elszántság, vállalkozó kedv, hogy a pesti lakást felszámolva,  itt kezdjen a családdal új életet. Előbb kölcsönből babauszodát építettek, majd néhány évi albérletezés  után megszületett a család fehérvári otthona. S  Kozáry Ferenc úgy érzi, hazaérkezett...