Madarak és természet, testközelből (galériával frissítve)

- Egészen a rendszerváltásig kormány-vadászterület volt a soponyai víztározó környéke, így csak igen kevesen járták a területet. Azóta sem sűrűn látogatott a vidék, ugyanakkor a Sárvíz völgyének védetté nyilvánítása óta a vízi vadak vadászata is megszűnt: nem csoda, ha a vándormadaraknak kimondottan jó soruk van itt - avatott be Kovács Zoltán, a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre. Társával, Bíró Tamással kalauzolták a kis csapatot, akik a madárfigyelő túrára érkeztek szombaton kora reggel. Ahogy a tározó körül jártunk, sorra húztak el fejünk fölött a vadludak, sőt, darvak is.

- A leggyakoribb lúd jelenleg a nagy lilik: a csőre fölötti fehér hókáról ismerni meg, hangja pedig jellegzetes, mintha csak saját nevét mondaná: „lilik-lilik” - folytatta a természetvédelmi szakember, miközben távcsöveket állított fel, hogy mindenki közelről is megszemlélhesse, miről van szó. Szerencsés volt a csapat, mert a ritkább vetési lúd szintén megmutatta magát. Láthattunk nyári ludakat, kormoránokat, búbos vöcsköket, szárcsákat, kócsagokat, sőt, néhány nagypólingot, barátrécét és kanalas gémet is.

Aki nem szeret korán kelni, délután három órára mehetett vadlibalesre, a Dinnyési Fertőre, szintén a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezésében.

A gólyafészek alatt Fenyvesi László várta az érdeklődőket, aki maga is meglepődött az igen népes csapaton. Közel százan érkeztek, némiképpen zajos, de érdeklődő gyerkőcök társaságában, akiknek azonban egy életre szóló élmény lehetett a holdvilágos estébe nyúló túra. Madárgyűrűzési bemutatóval kezdődött a kaland, majd a leshez bandukolva sok érdekességet mesélt a szakember: - A Dinnyési Fertő vize ősszel akár húszezer lúdnak nyújt átmeneti otthont, de rajtuk kívül temérdek réce is pihen itt. A hajnali és esti húzás idején valójában őrségváltás játszódik le a tavon, hiszen a ludak és a récék eltérő életmódja miatt egymást váltva érkeznek a vízre. A vadludak nappal táplálkoznak a szántókon, s éjszakára térnek vissza a biztonságot jelentő Fertőre, míg a récék éppen fordítva. Így ilyenkor szinte felhőkben repülnek el fölöttünk a madarak.

Visszafelé már a hold világította az ösvényt, ám a kitartóbbak még segíthettek Fenyvesi Lászlónak a kecskefejésben, megtapasztalva milyen a természet test-, azaz „kézközelből”.